Gazdák egymás közt: működő megoldások a fenntartható gazdálkodásra
A találkozó lényege nem az előadás vagy a meggyőzés volt, hanem az, hogy a gazdálkodók őszintén megosszák egymással tapasztalataikat: mi az, ami működik náluk, mi az, ami fejfájást okoz, és mi az, amin változtatnak az egyre növekvő terület-, költség- és időjárási kockázatok mellett.
Dean és Josh Sponheim az iowai Nora Springs melletti gazdaságukban, üzlettársukkal, Rachel Amundsonnal együtt adtak helyet az eseménynek, amely a megszokott „műhelybeszélgetés” hangulatában zajlott: gépek mellett állva, a műhely és a gépszín között járva, valós tapasztalatokra építve.
A vetésforgó kérdése újra és újra előkerül
Az egyik legnagyobb változás, amiről a gazdálkodók beszéltek, a hagyományos kukorica–szója vetésforgótól való elmozdulás. Az apa-fia páros elmondta, hogy aktívan dolgoznak egy háromnövényes rendszer kialakításán.
„Még mindig az a cél, hogy növeljük a kukorica- és szójahozamokat, de már egy háromtagú vetésforgó keretében” – mondja Dean, amelyben a terület egyharmadán kalászos, egyharmadán kukorica, egyharmadán pedig szója szerepelne.
A rendszer fő vonzereje a termésstabilitás, illetve az, hogy milyen hatása van egy kalászos előveteménynek. A Sponheimék olyan kutatásokra hivatkoztak, amelyek szerint kalászos után a kukorica és a szója termése 7–10%-kal is magasabb lehet.
Ugyanakkor gyorsan hozzátette, hogy a kalászosnak piacot is kell találni.
Dean szerint az állattartás egyik megoldás lehet abban, hogy a háromtagú vetésforgó és a takarónövények gazdaságilag is működjenek. Egy szomszédos termelő például jelentősen növelte a zab vetésterületét a szarvasmarhák takarmányozására, míg mások a takarónövény-vetőmag iránti növekvő keresletet említették lehetséges piacént. Ennek ellenére a szűk értékesítési lehetőségek továbbra is lassítják a kalászosok szélesebb körű beillesztését a vetésforgókba.
Belépés az Egyesületbe ITT
