A csillagfürt a Földközi-tenger környékéről származik. Időszámításunk előtt 400-ból maradtak fent írásos és tárgyi emlékek, amik bizonyítják, hogy a fehérvirágú csillagfürtöt már az egyiptomiak, görögök és rómaiak termesztették, majd Európa és Ázsia közeli térségeiben is elterjedt. A XVI. század végéig kizárólag a fehér csillagfürtöt termesztették takarmányozásra és zöldtrágyázásra, a többi fajtát kerti dísznövényként használták. II. Frigyesnek köszönhetően terjedt el Németország keleti felében, ahol a sivár homoktalajokat hasznosították vele: zöldtrágyaként kiemelkedő volt termésnövelő hatása. Később a sárga csillagfürt mind zöldtrágyázásban, mind magtermesztésben kiszorította a fehér fajtát.
Hazánkban Kerpely Kálmán nevéhez fűződik a csillagfürt meghonosítása, hasznosításával és a talajerő növelésében betöltött szerepével Westsik Vilmos foglalkozott. Magyarországon a fehér és sárga csillagfürt terjesztése terjedt el. Kezdetben a percegőbabnak is nevezett pergő típusú, keserű sárga csillagfürtöt termesztették, de később mindkét változat édes változatát is használták magtermesztésre, valamint szálas takarmány és zöldtrágyázás céljából. A huszadik század elején 5-10 ezer hektáron termett, majd a termőterület felére csökkent. Ezt az 1940-50-es években fellendülés követte: édescsillagfürt-programokat indítottak, hogy növeljék a savanyú homoktalajok takarmánytermő képességét és a zöldtrágyázás mértékét. Ennek köszönhetően 15 ezer hektárra nőtt a termőterület, majd a hetvenes években ismét visszaesett, mert sokszor még saját vetőmagigényét sem tudta megtermelni. Kedvező elővetemény-hatása miatt napjainkban ismét növekszik jelentősége.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.