Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület

Fenntartható vetésforgó, biztos piac.

2023 vége óta nem látott szinten mozognak a chicagói szójaárak

Magasan maradt a szója ára Chicagóban, mivel Kína millió tonnás tételeket vásárol, miközben az amerikai betakarítást az esős időjárás is hátráltatja.

2023 vége óta nem látott magas szinten maradt a szója jegyzése Chicagóban. A piacot elsősorban Kína növekvő vásárlásai, valamint a kőolaj árának mozgását követő, általános növényolaj-drágulás fűti. Szerepet játszik benne az elhúzódó csapadékos időjárás is, ami késlelteti az amerikai betakarítást.

A vártnál jobb lehet az amerikai termés

Másrészt a piacot az is befolyásolta, hogy az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) szakértői váratlanul 0,4 millió tonnával megemelték az Egyesült Államok szójatermésére vonatkozó előrejelzésüket. Az előrejelzés emelését a vetésterületre és a terméshozamra vonatkozó becslések felfelé módosítása indokolta, miközben az elemzők korábban mindkét mutató csökkentésére számítottak. Így az új szezonban már 123,4 millió tonna bab a becsült szójamennyiség, míg tavaly csak 116 millió tonnát arattak az amerikai farmerek (+6,4%).

Biztatóan hat a piacra Kína érdeklődése

A kisebb visszakorrigálások ellenére a Chicagói Árutőzsdén egy hónap alatt 8,2 százalékos az áremelkedés, amit az fűt, hogy a kereskedők információi szerint a kínai importőrök már mintegy 12–13 millió tonna új termésű szójababot vásároltak az Egyesült Államokból. Ez megközelíti annak a 25 millió tonnás éves vásárlási mennyiségnek a felét, amit Donald Trump amerikai elnök szerint Kínának vállalnia kellene. A kínai vásárlások ütemét gyorsítja az, hogy szeptember végére tervezik Hszi Csin-ping kínai elnök egyesült államokbeli látogatását. Szeptember 4. és 10. között 1,7 millió tonnára emelkedett az exportált amerikai szója mennyisége, ami megközelítőleg kétszerese az előző év azonos hetében regisztrált mennyiségnek, és 51 százalékát Kína vásárolta meg.

Találja meg könnyebben híreinket a Google-ban! Állítsa be a Magyar Szóját megbízható forrásnak!
Beállítom
Forrás: https://www.agroinform.hu/termenypiacok/2023-vege-ota-nem-latott-szinten-mozognak-a-chicagoi-szojaarak-105908-001
Indexkép: canva.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás