Uniós fehérje cselekvési terv II. – Fehérjeigény, importfüggőség és alternatív fehérjeforrások
Az Európai Bizottság cselekvési tervet dolgozott ki az európai uniós fehérjerendszer ellenálló képességének, stratégiai autonómiájának és fenntarthatóságának erősítésére. A dokumentumot cikksorozatban mutatjuk be. Sorozatunk második részében a növényi eredetű fehérjék iránti keresletet, a takarmányozás szerepét, az importfüggőséget, valamint a növényi és alternatív fehérjeforrásokban rejlő lehetőségeket ismertetjük.
A növényi eredetű fehérjék iránti kereslet az Európai Unióban
Az Európai Unióban a növényi eredetű fehérjék iránti keresletet elsősorban az állattenyésztési ágazat takarmányozási igényei, a fogyasztók élelmiszer-fogyasztási szokásai, valamint a körforgásos gazdasághoz és a bioalapú gazdasághoz kapcsolódó új felhasználási területek alakítják.
Állati takarmány
Az állattenyésztés – a takarmánytermesztést szolgáló szántóföldi növénytermesztéssel együtt – az Európai Unió teljes mezőgazdasági kibocsátásának több mint felét adja (2024-ben 59%). 2025-ben az ágazat exportértéke elérte az 55 milliárd eurót, ami 39 milliárd eurós kereskedelmi többletet eredményezett. Az állattenyésztési ágazat egyben az Európai Unió legnagyobb növényi eredetű fehérjefelhasználója is.
Az uniós állattenyésztési ágazat évente mintegy 74 millió tonna fehérjét használ fel takarmányozási célra. Ennek hozzávetőleg 26%-a importból származik, ugyanakkor az Európai Unió a szántóföldi növényekben és melléktermékekben található fehérje mintegy 9%-ának megfelelő mennyiséget exportál. Ennek eredményeként a takarmányozási célú fehérje nettó importfüggősége a teljes felhasználás 15%-át, vagyis megközelítőleg 13 millió tonna fehérjét tesz ki.
Ez az összesített mutató ugyanakkor jelentős különbségeket takar az egyes takarmánytípusok között. Az Európai Unió az alacsony fehérjetartalmú takarmányok tekintetében nagyrészt önellátó, míg a magas fehérjetartalmú takarmányok – elsősorban az olajos magvak és a fehérjenövények – esetében jelentős importfüggőséggel rendelkezik: az ilyen takarmányok 74%-a importból származik. Ennek meghatározó oka a szójafehérje, amelynek 94%-át importálja az Európai Unió.
A magas fehérjetartalmú, növényi eredetű takarmányok az Európai Unió teljes takarmányfehérje-felhasználásának 31%-át teszik ki (23 millió tonna fehérje). Ezek számos állattenyésztési rendszerben kulcsszerepet töltenek be, mivel hozzájárulnak a termelékenység optimalizálásához. Helyettesítésük az Európai Unióban könnyebben hozzáférhető, alacsonyabb fehérjetartalmú alternatívákkal rendkívül nehéz lenne, különösen a szükséges termőterület nagysága miatt. Emellett a helyettesítés lehetőségeit az egyes takarmány-alapanyagok kiválthatósága, az állatok tápanyagigénye, valamint az adott állatfaj sajátosságai alapján kellene értékelni. A sertés- és baromfiágazat használja fel a magas fehérjetartalmú takarmánykeverékek döntő részét, amelyek az Európai Unió összetett takarmány-felhasználásának 66%-át teszik ki, míg a tej- és húsmarhaágazat részesedése 28%.
Az importált takarmányfehérjétől való függőség mértéke jelentősen eltér az egyes állatfajok és termelési rendszerek között. Az intenzív állattartási rendszerek fehérjeellátásuk jelentős részét összetett takarmányokra alapozzák, amelyek évente 25,8 millió tonna takarmányfehérjét képviselnek, és az állattenyésztés teljes fehérjefelhasználásának 35%-át adják. Ezzel szemben a gyepterületekre, valamint helyben előállított takarmányra és abrakra épülő extenzív kérődző rendszerek lényegesen kevésbé függnek az importált takarmánytól.
Számos termelési rendszer – így az agroökológiai gazdálkodás, az ökológiai gazdálkodás, a legeltetésre alapozott rendszerek, a vegyes növénytermesztési–állattenyésztési gazdaságok, továbbá a földrajzi árujelzővel rendelkező vagy magánszabványok szerint működő rendszerek – tudatosan ösztönzi a helyben előállított takarmányok használatát, ezáltal csökkentve az importfüggőséget és erősítve a termelés területi beágyazottságát.
Az Európai Unióban a gazdaságon belül előállított takarmány aránya 2023-ban 21%, ugyanakkor ez a mutató a növénytermesztést is folytató kérődző gazdaságokban 42%, míg a specializált sertés- és baromfitartó gazdaságokban mindössze 7%.
Eltérő importfüggőségű takarmányozási rendszerek
Az Európai Unió állattenyésztését sokféle takarmányozási stratégia jellemzi. Az intenzív termelési rendszerekben a takarmányozás precíziós etetéssel, szintetikus aminosavak alkalmazásával, enzimek felhasználásával, valamint metánkibocsátást csökkentő takarmány-adalékanyagok alkalmazásával optimalizálható. Ugyanakkor az Európai Unió ezen takarmány-adalékanyagok – különösen a vitaminok és az aminosavak – tekintetében nagymértékben importra szorul, elsősorban Kínából, amely számos termék esetében meghatározó, egyes esetekben pedig közel monopolhelyzetben van a világpiacon. Emiatt az uniós takarmány-, állattenyésztési és akvakultúra-ágazat beszerzési forrásainak diverzifikálási lehetőségei korlátozottak, amint azt cikksorozatunk későbbi része részletesen bemutatja. Ezzel szemben az extenzív állattenyésztési rendszerek – különösen a legeltetésre alapozott kérődző-tartás és az ökológiai gazdálkodás – lényegesen kisebb mértékben támaszkodnak importált takarmányokra, miközben jelentős környezeti előnyökkel is járnak.
Végezetül fontos hangsúlyozni, hogy az Európai Unió a világ egyik leghatékonyabb állati fehérjetermelője az egységnyi kibocsátásra jutó üvegházhatásúgáz-kibocsátás szempontjából. Az uniós állattenyésztési termelés önmagában történő csökkentése várhatóan azt eredményezné, hogy a fogyasztást nagyobb szén-dioxid-intenzitású importtermékek váltanák fel, ami növelné az Európai Unió állati eredetű termékfogyasztásának üvegházhatásúgáz-lábnyomát, miközben indokolatlan zavarokat okozna az uniós állati termékek értékláncában.
A körforgásosság mint vezérelv
Összességében az ehető és nem ehető források széles köréből származó növényi eredetű fehérjék jelentős szerepet töltenek be a körforgásos biogazdaságban. Ennek része az is, amikor az állattenyésztés e fehérjeforrásokat élelmiszerré és trágyává alakítja.
Számos, takarmányozási célra is használt növényt az iparban, az energiatermelésben vagy élelmiszerként dolgoznak fel, miközben a feldolgozás során magas fehérjetartalmú, takarmányozási vagy élelmezési célra felhasználható melléktermékek keletkezhetnek. Az olajos magvakból származó olaj, illetve a gabonafélékből kivont keményítő például emberi fogyasztásra, ipari vagy energetikai célra használható fel, míg a visszamaradó, fehérjében gazdag melléktermékek állati takarmányként vagy élelmiszerként hasznosíthatók.
A feldolgozott növényi termékekből származó melléktermékek az uniós állattenyésztés egyik legfontosabb fehérjeforrását jelentik. Az állatállomány teljes fehérjebevitelének mintegy 34%-át biztosítják, ami jól mutatja az élelmiszer-, a takarmány-, az energia- és az ipari értékláncok közötti szoros összekapcsolódást.
A bioenergia-politikák közvetlenül befolyásolják a takarmányozási célra felhasználható, melléktermékként keletkező fehérje rendelkezésre állását, valamint az Európai Unióban termesztett, fehérjében gazdag növények jövedelmezőségét. Az uniós energiatermelésből származó melléktermékek az összes olajosmagdara 47,2%-át, az Európai Unióban felhasznált takarmány teljes mennyiségének pedig 6,3%-át adják.
Az élelmiszer- és italipar melléktermékei az uniós állatállomány fehérjebevitelének mintegy 6%-át biztosítják. A korábban élelmiszerként forgalomba hozott, de e célra már fel nem használt termékek részesedése ugyanakkor mindössze 0,7%, elsősorban a takarmánybiztonsághoz kapcsolódó technikai és szabályozási korlátok miatt. Az élelmiszer-feldolgozás során keletkező fehérjében gazdag melléktermékek biztonságos takarmányozási célú felhasználása tovább bővíthető lenne, ami egyúttal hozzájárulna az élelmiszer-pazarlás csökkentéséhez is.
Az állattenyésztési ágazatok eltérő fehérjehasznosítási hatékonysága
Az állattenyésztési termelés fehérjehasznosítási hatékonysága a takarmányfehérje állati eredetű fehérjévé történő átalakításának arányával értékelhető.
A legkedvezőbb fehérjeátalakítási hatékonyság a tojástermelő baromfiágazatot jellemzi, ahol 1 kg állati eredetű fehérje előállításához 3,6 kg takarmányfehérje szükséges. Ezt követi a sertéságazat, amelyben 5,5 kg, majd a tejtermelő szarvasmarha-ágazat, amelyben 5,8 kg takarmányfehérje szükséges 1 kg állati eredetű fehérje előállításához. A húsmarhaágazatban ugyanez az érték 15,9 kg takarmányfehérje.
A baromfihús relatív fogyasztásának növekedése – más húsfélék fogyasztásának csökkenése mellett – bizonyos mértékben hozzájárulhat az Európai Unió importált takarmánytól való függőségének mérsékléséhez, mivel javítja a takarmányfehérje-felhasználás általános hatékonyságát.
Élelmiszer
Az Európai Unióban az emberi fogyasztásra kerülő fehérje 64%-a állati eredetű. Ez az arány az Egyesült Államokban 67%, míg Kínában a növényi eredetű fehérjék az emberi fehérjefogyasztás 59%-át képviselik. Az elmúlt évtized fogyasztási tendenciái arra utalnak, hogy az európai étrendben nőtt az állati eredetű fehérjék részaránya, a növényi eredetű fehérjék rovására.
Állati eredetű termékek 64%: tejtermékek 25%, sertéshús 13%, baromfihús 10%, vízi állatok 5%, marhahús 5%, tojás 4%, egyéb állati eredetű termékek a vízi állatok kivételével 2%, juh- és kecskehús 1%.
Növényi eredetű termékek 36%: gabonafélék 23%, zöldségek 3%, keményítőtartalmú gyökér- és gumós növények 2%, egyéb növényi termékek 2%, hüvelyesek 2%, gyümölcsök 1%, diófélék és az azokból készült termékek 1%, olajos magvak 1%.
A jelenlegi fogyasztási mintákat számos tényező alakítja, így különösen (i) a kulturális hagyományok és étkezési szokások; (ii) a jövedelmi viszonyok; (iii) a kényelmi szempontok, a reklám és a marketing; (iv) a fehérjében gazdagított élelmiszerek iránti növekvő érdeklődés; (v) az ellátási láncok szerveződése; (vi) a növényi és állati eredetű termékek egymáshoz viszonyított ára.
A tejtermékekből származó fehérjék várhatóan az egyik legnagyobb relatív növekedést mutatják majd az európai étrendben, miközben a húsfogyasztás – a baromfihús kivételével – csökken. A növényi eredetű fehérjék legfontosabb forrásai a gabonafélék, amelyek az emberi fehérjebevitel 23%-át, valamint a gyümölcsök és zöldségek, amelyek együttesen annak 4%-át biztosítják.
Bár a hüvelyesek és a száraz hüvelyesek az összes fehérjebevitelnek mindössze 2%-át adják, a változatos és fenntartható étrend fontos összetevőinek tekinthetők. Több tagállam táplálkozási ajánlása is a hüvelyesek fogyasztásának növelését szorgalmazza.
A változatos étrend – más élelmiszercsoportokhoz hasonlóan – jelentős mértékben hozzájárulhat az egészséges táplálkozáshoz. A helyi adottságokhoz alkalmazkodó takarmányforrásokon nevelt állatokból származó húst, valamint a gyümölcsökből, zöldségekből és hüvelyesekből származó növényi eredetű fehérjéket egyaránt tartalmazó, sokszínű étrend fontos szerepet játszhat az ellenállóbb és fenntarthatóbb élelmiszerrendszerre való áttérésben, miközben támogatja az életképes uniós értékláncok fennmaradását is.
A megfelelő tápanyagellátás biztosítása és a kedvező egészségi eredmények elősegítése mellett a nagy arányban növényi eredetű élelmiszereket tartalmazó étrendek a környezetvédelmi és éghajlat-politikai célkitűzések megvalósításához is hozzájárulhatnak.
Növényi eredetű és alternatív fehérjeforrások
A fehérjék területén dinamikus innováció zajlik. Az Európai Uniónak érdeke, hogy e folyamatban globális vezető szerepet töltsön be, és olyan fejlesztéseket ösztönözzön, amelyek versenyképes, fenntartható és ellenálló élelmiszerrendszereket támogatnak. Ugyanakkor a fehérjetermelésnek meg kell felelnie az egészség, az éghajlat és a környezet védelmét szolgáló uniós szabályozási követelményeknek. Az innovációnak felelősségteljesnek kell lennie, és megfelelő értékelést kell magában foglalnia a fenntarthatósági, társadalmi, táplálkozási és tágabb társadalmi szempontok tekintetében. Az Európai Bizottság élettudományi stratégiája elismeri, hogy az európai mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazatok az innováció fontos központjai, ahol olyan új termékek és értékláncok jönnek létre, amelyek ötvözik a biztonságot, a fenntarthatóságot és a társadalmi felelősségvállalást.
Jelenleg növényi eredetű és alternatív fehérjeforrások, valamint az ezekhez kapcsolódó innovatív termékek széles köre érhető el a piacon, mind élelmezési, mind takarmányozási célra. Egyes termékek már széles körben elterjedtek és elfogadottak Európában, ideértve a növényi eredetű fehérjét tartalmazó élelmiszereket és italokat, valamint a fermentációval vagy algákból előállított fehérjéket tartalmazó termékeket. Az algákat takarmányozási célra is felhasználják, és e területen ígéretes piaci lehetőségekkel rendelkeznek. Más alternatív fehérjeforrások, például a rovarok, jelenleg elsősorban takarmányként elfogadottak, bár az élelmiszerpiacon is jelen vannak.
A takarmányozásban alkalmazható további alternatívák – így a precíziós fermentáción és a biomassza-fermentáción alapuló termékek, valamint a növényekből kivont fehérjék – egyedi forgalombahozatali követelmények hatálya alá tartozhatnak. E megoldások közül több új, körforgásos üzleti modellek kialakítására adhat lehetőséget a mezőgazdasági termelők és a takarmányipar számára.
A fermentációs technológiák a tágabb fehérjerendszer kiegészítő elemét jelentik, és a mezőgazdasági értékláncok egészére hatással lehetnek. Új felhasználási lehetőségeket teremthetnek egyes alapanyagok, mezőgazdasági mellékáramok és takarmányozási célú inputok számára, miközben hozzájárulnak a fehérjeforrások diverzifikálásához. A hagyományos mezőgazdasági termelésre gyakorolt hatásuk középtávon várhatóan korlátozott marad, hosszabb távon azonban jelentősebb következmények is kialakulhatnak.
A mezőgazdasági termelők és a vidéki térségek számára e technológiákból származó előnyök nagymértékben az értékláncok szerveződésétől függenek. A fermentáción alapuló technológiák várhatóan nem váltják fel, hanem kiegészítik a meglévő mezőgazdasági rendszereket és gyakorlatokat. A Bizottság jelenleg véglegesíti az e kérdések egy részét vizsgáló tanulmányát. A fent említett, takarmányozási célú fehérjeforrások az innováció fontos területét képviselik, és hozzájárulnak e globálisan fejlődő piac bővüléséhez.
Az innovatív fermentációs eljárások más joghatóságokban már fejlődnek és egyre nagyobb léptékben kerülnek alkalmazásra, gazdasági előnyöket és új bevételi lehetőségeket teremtve az Európai Unión kívüli mezőgazdasági termelők számára. Hasonló előnyök az uniós termelők számára is jelentkezhetnek, egyrészt a mezőgazdasági alapanyagok iránti közvetlen kereslet, másrészt a mezőgazdasági mellékáramok magasabb hozzáadott értékű hasznosítása révén. A készülő második biotechnológiai jogszabálycsomag célja az Európai Unió ipari versenyképességének erősítése az ipari biotechnológia és a biológiai alapú gyártás területén, ideértve a fejlett fermentációs technológiákat is.
Az élelmiszerek esetében várhatóan a növényi eredetű fehérjét tartalmazó élelmiszerek és italok rendelkeznek a legnagyobb piaci potenciállal, tekintettel a stabil szabályozási keretre és a más alternatív fehérjeforrásokhoz képest kedvezőbb fogyasztói elfogadottságra. Ezek a növényi eredetű alternatív termékek gyakran a hagyományos állati eredetű termékek ízét, állagát és tápértékprofilját kívánják megközelíteni, bár egyes termékek magasabb feldolgozottsági fokkal rendelkeznek. A hagyományos és az alternatív termékek egyaránt jelen vannak az európai piacon. A tejtermékekhez kapcsolódó elnevezések használatára már jelenleg is, a hústermékekhez kapcsolódó elnevezésekre pedig a jövőben egyedi szabályok alkalmazandók a közös piacszervezésről szóló rendelet alapján. E szabályok célja az átláthatóság erősítése és annak biztosítása, hogy a fogyasztók megalapozott döntéseket hozhassanak.
Mind a növényi eredetű, mind az alternatív fehérjetermékek több közös kihívással szembesülnek, amelyeket kezelni kell ahhoz, hogy szélesebb körben elfogadottá váljanak és beépüljenek az uniós étrendekbe. Bár az új élelmiszerekre vonatkozó uniós szabályozási keret már rendelkezésre áll, a társadalmi megértés és elfogadás különösen fontos az élelmiszer-technológia területén. Az innováció ugyanis egyaránt érinthet egészségügyi, kulturális, etikai, hagyományokhoz kapcsolódó, társadalmi, gazdasági és fenntarthatósági kérdéseket. Ez fokozott, befogadó párbeszédet és a témával kapcsolatos ismeretek bővítését teszi szükségessé.
További korlátot jelenthet e termékek megfizethetősége, íze, kényelmes felhasználhatósága, tápértéke és címkézése. Az alternatív fehérjetermékek fenntarthatóságát és biztonságosságát ugyanolyan alapossággal kell értékelni, mint a hagyományos élelmiszerekét. Több alternatív fehérjeforrás előállítása energiaigényes, és egyes esetekben nagyobb energiafelhasználással járhat, mint azoké a hagyományos fehérjéké, amelyeket helyettesíteni kívánnak. A fehérjeforrások diverzifikálását ezért úgy kell előmozdítani, hogy közben megőrizzük az európai állattenyésztési ágazat versenyképességét és hosszú távú életképességét.
Gazdasági és társadalmi szempontból a növényi eredetű fehérjetermékek értékesítésének növekedése új lehetőségeket teremthet a mezőgazdasági termelők és a vidéki közösségek számára. A termelési folyamatok, valamint a mezőgazdasági mellékáramok és melléktermékek növényi eredetű élelmiszerekben, illetve alternatív takarmányfehérjék előállításában történő hasznosítása új bevételi forrásokat biztosíthat a gazdálkodóknak. A fehérjekínálat diverzifikálása egyúttal új értékláncok kialakulását segítheti elő mind az élelmezés, mind a takarmányozás területén.
Cikksorozatunk következő részében bemutatjuk, hogyan támogatná az Európai Unió a fehérjenövények termesztésének bővítését, és milyen szerepet kapnak ebben a közös agrárpolitika eszközei, a növénynemesítés és az értékláncok fejlesztése.
A sorozat korábbi része:
Uniós fehérje cselekvési terv I. – Hol tart Európa a növényi fehérjék előállításában?
