Amilyen jól indult az idei év, annál kérdésesebb a vége Brazíliában. Tavaly a bőséges termés extrém erős kereslettel és jó árakkal párosult az országban, miután Kína az USA helyett Brazíliából igyekezett beszerezni a szükséges mennyiségű szójababot. Azóta azonban történt pár esemény, ami árnyékot vet az idei évre.

 

Az USDA legutóbbi jelentése szerint a brazil szójatermőterület a 2018/19-as gazdasági évben 36 millió hektárt tesz ki, de az össztermést lefelé korrigálták, pillanatnyilag 115,5 millió tonnára teszik. Ez alatta marad a tavalyi, 120,3 millió tonnás rekordnak. A meleg és száraz időjárás ugyanis a legfontosabb termőkörzetekben 5-30 százalékkal csökkentte a potenciális termést, így az országos átlaghozam 3,2 t/ha alatt maradhat.

 

Az idei szezon még jól indult: a szokásosnál korábban érkeztek az esők, ezek után azonnal megkezdődhetett a magágykészítés. A termelők igyekeztek idejekorán végezni a szójavetéssel, hogy a betakarítása után maradjon idő egy másodvetésű kukoricára is, esetleg gyapotra. A szója korai elvetése általában jó előjele egy nyereséges évjáratnak, ugyanis megnöveli annak az esélyét, hogy a másodvetésű növény is teljes hozamot produkál még ugyanabban az évben.

 

Viszont a tehergépkocsivezetők tavalyi sztrájkja után megemelkedtek a fuvardíjak az országban, ami árnyékot vet a termelés jövedelemzőségére. A piaci ármozgásokon felül minden közúton szállított anyag drágult, így a termeléshez szükséges inputoké is, miközben a szója termésátlagai nem ígérkeznek kiugrónak. Ugyanakkor Kína fokozott vásárlása eddig magasan tartotta a szója árát – hiszen az USA-ból származó bab 25 százalékos vámmal való sújtása miatt az ázsiai ország kénytelen volt Dél-Amerikából fedezni az igényeit. A határidős piacokon 30 százalékkal emelkedtek a brazíliai szójaárak. Idén azonban Kína már több alkalommal is várásolt szóját az Egyesült Államokból.

 

2020 januárjáig bezárólag az export mennyisége 70 millió tonnát érhet el a mostani becslések szerint, jóval az előző szezon 84 millió tonnás eredménye alatt maradhat – elsősorban a szerényebb termés miatt. A kisebb volumen másik oka, hogy a korábbi évektől eltérően most Brazília gyakorlatilag kiürült: január közepére a termelők eladták a 2017/18-as évből származó készleteik 99 százalékát. Tavaly ez az érték csak 94 százalék volt, így a következő szezonra is áthúzódhattak készletek.

 

Forrás: agrarszektor.hu

     

Oldalunkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás