Megjelentek az atkák a szójában
A déli országrészben az elmúlt hetek száraz időjárásának köszönhetően a szójatáblák szélein atkakárosítók jelentek meg. A kártevőre érdemes odafigyelni, mert a védekezés igazán megelőzéssel lehet sikeres. A közönséges takácsatka polifág, tehát számos tápnövényen megél. Lágy- és fás szárú növényeken egyaránt előfordul. Egyedszáma viszonylag rövid idő alatt gyorsan emelkedhet, meglepetésszerű károkat okozhat. Súlyos esetben a levelek teljes elhalását is okozhatja hosszantartó károsításával. 7-8 nemzedék is fejlődhet a fertőzött szóján, így a vegetációs periódus alatt állandó veszélyt jelent.
Az első tünetek apró tűpettyes sárga foltok formájában jelentkeznek a levéllemezen. Ajánlatos az első, még jelentéktelennek látszó tünetekre is figyelni, és azonnal megkezdeni a védekezést, akár a tábla szélén, foltkezelés formájában.