A szója gyomirtásának sarokpontjai
A szója gyomirtásában alkalmazható hatóanyagok skálája nem széleskörű, ezért a megfelelő hatékonyság és eredmény elérése érdekében fontos figyelembe venni azokat a befolyásoló tényezőket, amelyek direkt vagy indirekt módon határozzák meg a szója sikeres gyomirtását.
A szója a hazai növénytermesztési struktúra perspektívikus növénye. Rövid tenyészideje, magas hőtoleranciája alkalmassá tette a hazai vetéforgóban történő növekedésre.
A termőterülete az elmúlt évben a megváltozott agrárgazdasági körülmények és az ösztönző támogatási lehetőségek hatására megduplázódott. Kiszámíthatóbb jövedelmezősége miatt a szántóföldi növénytermesztők kétségkívül ‘alternatív’ megoldást látnak a szója termesztésében, így a következő években biztosan stabilizálódik a helye a vetésforgóban.
A szója termőterület növekedésével számítanunk kell a kultúrát érintő új növényvédelmi kihívások megjelenésével, amely a kártevő, kórokozó populáción túl a gyomfajok dominancia viszonyait is erősen érinti. Megfelelő termesztési körülmények esetén a szójatermesztés eredményességét egyértelműen a gyomok elleni sikeres védekezés határozza meg.
A szója eredményes gyomirtása az évjárathatás és a klimatikus viszonyok extrém változásainak függvényében a legmeghatározóbb kihívást jelenti a termelőnek. Az EU növényvédő szer hatónyagokat érintő szabályozásának a következménye, hogy a szója gyomirtásában alkalmazható hatóanyagok skálája nem széleskörű, ezért a megfelelő hatékonyság és eredmény elérése érdekében fontos figyelembe venni azokat a befolyásoló tényezőket, amelyek direkt vagy indirekt módon határozzák meg a szója sikeres gyomirtását.
1. Termőterület és az elővetemény befolyásoló hatása
A terület talajtípusa és tulajdonságai (szervesanyag-tartalom, kémhatás, kötöttség) alapvetően határozzák meg a gyomirtó szer kiválasztását. Számos esetben fordulnak elő olyan fitotoxikus tüneti megjelenések, amelyek a nem megfelelő hatóanyag választás miatt (pl. metobromuron, klomazon hatóanyagok alacsony szervesanyag-tartalmú területeken történő használata), vagy a nem megfelelő fenológiai fejlettségben elvégzett gyomirtások után következnek be.
A szójában a T4-es gyomfajok dominanciája a meghatározó, amelyek közül legtöbb esetben az egyszikű gyomfajokkal erősen fertőzött területek jelentik a kihívást (1. kép).
A magról kelő gyomok (kakaslábfű, muhar fajok) mellett az évelő egyszikűek (fenyércirok) károsítása is veszélyt jelenthet. A magról kelő kétszikűek közül a parlagfű, libatop és disznóparéj fajok, selyemmályva (2. kép) jelentősége a kiemelkedő.
A területválasztásnál kerüljük az évelőkkel (mezei acat, szulákfélék) fertőzött területeket. Az évelő gyomnövényeket az elővetemény gyomirtásában kell szabályoznunk, ellenkező esetben a szójaállományban ez a korrekció csak posztemergensen, legtöbbször a szójanövények károsodásával tompítható, de véglegesen nem megoldható. Száraz évjáratban a gyomok erős viaszréteggel rendelkeznek, amely tovább nehezíti a gyomirtási hatékonyságot.
A termesztési technológiákra jellemző szűkített vetésforgó további problémát jelent, amelynek növénykórtani veszélyein túl a kultúrnövények gyomfajként betöltött szerepe is hangsúlyos (napraforgó kaszat 4-5 évig életképes és 25-30 cm-ről is képes kicsírázni). Ezt fokozza, hogy a herbicidtoleráns hibridek termesztése miatt szójában az árvakelésű napraforgó elleni gyomirtás nehezen megoldható.
A kalászos és kukorica után tervezett szója esetében már az elővetemény gyomirtása is meghatározó tényező. Ebben az esetben kerüljük az aminopiralid és mezotrion hatóanyagok alkalmazását, ugyanis ezek a hatóanyagok főként egy aszályosabb évjáratot követően súlyos fitotoxicitást okozhatnak a szójaállományokban.
2. Talaj-előkészítés, agrotechnika és a vetés hatása a gyomirtásra
A sikeres preemergens gyomirtás alapja a jól elmunkált, aprómorzsás vetőágy. Száraz évjáratban a talajfelszín rögösebb, amely nem kedvez a kijuttatott hatóanyagok egyenletes eloszlásának (rögárnyékból előtörő gyomok). Minden területen visszatérő kérdés a forgatás néküli talajművelés terjedése, amely szintén befolyásolja a gyomirtási technológia hatékonyságát. A talaj felső rétegében felhalmozódó gyommagokból csírázó gyomok gyorsabb és agresszívebb kompetítorai a szójának.
A szója a sorok záródásáig rossz gyomelnyomó képességű, így a vetés módja (sűrű vagy széles sortávolság) is meghatározó. Fontos, hogy a szója vetését akkor kezdjük, amikor optimális a talaj- és léghőmérséklet és a vetést követő csapadék valószínűsége. Ebben az esetben a szója kelése is gyorsabb, nem vontatott és hamarabb borítja a talajfelszínt.
3. A hatóanyagok és a gyomirtási technológia kiválasztása
A szója esetében a preemergens (vetés után kelés előtt) gyomirtás alkalmazása kiemelt jelentőséggel rendelkezik (3. kép).
Még a száraz évjáratban is fontos az alapkezelések jelentősége, mivel a legközelebbi eső is bizonyos mértékben érvényesíteni tudja a kijuttatott készítmények hatékonyságát, viszont ilyen évjáratban számítani kell az elhúzódó, több hullámban csírázó gyomnyomással, amely szükségessé teszi a posztemergens beavatkozásokat (4. kép).
Az állománykezelésnél a gyomok fenológiai állapota meghatározó, ezért törekedjünk arra, hogy a szik-, egy-két lombleveles gyomok ellen permetezzünk. Egy váratlanul érkező csapadékos periódus eltolhatja a védekezési időpontot, amely a gyomok erősödését és gyomirtás hatékonyságának csökkenését eredményezi.
4. Szerrotáció és a rezisztencia kérdése
A kizárólag posztemergens technológiák alkalmazása és a csökkentett dózisok, esetleg osztott kezelések kivitelezése a rezisztenciális folyamatok elidulását is elősegítik. Hazai szinten tudományosan bizonyított az ALS-gátló hatóanyagokkal szemben rezisztens szőrös disznóparéj és olasz szerbtövis biotípusok megjelenése (Ughy, 2024). A posztemergens kezelések esetében – főként száraz periódusban – a gyomirtó szerekhez adott hatásfokozók növelik a gyomirtási hatékonyságot.
Dr. Varga Zsolt, Plant-Treat Kft.
Forrás: agroforum.hu
