Uniós fehérje cselekvési terv III. – Hogyan bővítené az EU a fehérjenövények termesztését?

Az Európai Bizottság cselekvési tervet dolgozott ki az európai uniós fehérjerendszer ellenálló képességének, stratégiai autonómiájának és fenntarthatóságának erősítésére. A dokumentumot cikksorozatban mutatjuk be. Sorozatunk harmadik részében a fehérjenövények uniós termesztésének bővítését szolgáló intézkedéseket, a közös agrárpolitika támogatási eszközeit, valamint a növénynemesítés és az értékláncok fejlesztésének szerepét ismertetjük.

Ellenálló és fenntartható uniós fehérjerendszer kialakítása

A fenntartható, növényi eredetű fehérjék uniós termelésének bővítését továbbra is jelentős akadályok nehezítik, annak ellenére, hogy az elmúlt években számos szakpolitikai kezdeményezés indult az ágazat fejlődésének ösztönzésére. Az érdekelt felekkel folytatott széles körű konzultáció számos korlátozó tényezőt azonosított, többek között a fehérjenövények alacsonyabb jövedelmezőségét – különösen a speciális szaktudás, készségek és inputok korlátozott elérhetősége miatt –, az értéklánc fejletlenségét, a tárolási és feldolgozási infrastruktúra hiányosságait, a beruházási hiányokat, valamint az érdekelt felek közötti szorosabb együttműködés szükségességét az átállással kapcsolatos kockázatok csökkentése érdekében.

A fejlődés felgyorsításához összehangolt fellépésre van szükség a kormányzás valamennyi szintjén, valamint az értéklánc valamennyi szereplője részéről. A siker feltétele egy integrált megközelítés kialakítása, valamint olyan ösztönzők megteremtése, amelyek egyaránt támogatják a fehérjenövények kínálatának és keresletének bővítését.

A jövő uniós fehérjerendszere három egymást erősítő pillérre épül, amelyek egyúttal gazdasági ösztönzővé teszik a körforgásosságot és az éghajlatvédelmi fellépést a mezőgazdasági termelők számára:

• a nyitott stratégiai autonómia erősítése a fenntartható uniós fehérjekínálat bővítésével;
• az uniós fehérjerendszer ellenálló képességének, versenyképességének és felkészültségének javítása;
• az uniós fehérje-értékláncok megerősítése a piaci vonzerő növelése, a kereslet ösztönzése és a helyi megoldások előmozdítása révén.

A szakpolitikai koordináció megerősítése

A sikeres átmenet feltétele a közös agrárpolitika, valamint az Európai Unió versenyképességi, kutatási és innovációs, energetikai, kohéziós, környezetvédelmi, éghajlat-politikai, egészségügyi, közbeszerzési és kereskedelempolitikai intézkedései közötti erősebb összhang. Ezzel párhuzamosan biztosítani kell, hogy a közpolitikák és a magánkezdeményezések egymást erősítve működjenek együtt a teljes agrár-élelmiszeripari értékláncban, a termeléstől egészen a fogyasztásig.

Számos intézkedés már jelenleg is folyamatban van, ugyanakkor ezek végrehajtását fel kell gyorsítani, és jobban össze kell hangolni. Különösen fontos, hogy miközben az Európai Unió erősíti környezetvédelmi és éghajlat-politikai törekvéseit, fokozza erőfeszítéseit a kereskedelmi partnerek termelési szabványainak közelítése érdekében. A fehérjeágazat fejlesztése jelentős lehetőséget kínál az Európai Unió környezetvédelmi és körforgásossági célkitűzéseinek megvalósítására.

A következő többéves pénzügyi keret (TPK) új lehetőségeket teremt az uniós fehérjenövény-ágazat fejlesztésére integrált tervezés révén, az importált fehérjétől való függőség csökkentésére, valamint a nyitott stratégiai autonómia megerősítésére. Ehhez olyan értéklánc-alapú projektfejlesztésre van szükség, amely összekapcsolja: a fehérjenövény-termesztés KAP keretében nyújtott támogatását, a területi integráció erősítését, a tárolási és feldolgozási infrastruktúra fejlesztését a nemzeti és regionális partnerségi tervek keretében, valamint a kutatási és innovációs beruházások bővítését a Horizont Európa program és az Európai Versenyképességi Alap révén. Mindez a Bizottság – részben az Európai Beruházási Bankkal közösen kidolgozott – kockázatkezelési eszközeivel együtt minden korábbinál kedvezőbb lehetőségeket teremthet az uniós fehérjenövény-ágazat számára.

Számos tagállam már jelenleg is olyan kezdeményezéseket valósít meg, amelyek fenntarthatóbb és ellenállóbb fehérjerendszer kialakítását szolgálják. Ezek a helyi fehérjetermelés és -felhasználás növelésére, az étrendek diverzifikálására, az alternatív fehérjeforrások fejlesztésére és az értékláncok megerősítésére összpontosítanak. A dán növényi eredetű élelmiszerekről szóló cselekvési terv jól példázza, miként lehet a kormányzás különböző szintjein rendelkezésre álló eszközöket összehangoltan alkalmazni a növényi eredetű élelmiszerek értékláncának fejlesztése érdekében.

Az importált növényi eredetű fehérjéktől való függőség csökkentése érdekében a tagállamok számára – saját adottságaikhoz igazodva – az alábbi intézkedések végrehajtása javasolt:

• a fehérjenövények nagyobb arányú beillesztése a vetésforgóba és a termesztési diverzifikációba, környezeti és éghajlatvédelmi előnyeik kihasználásával;
• csatolt jövedelemtámogatás biztosítása a fehérjenövény-termesztés versenyképességének javítása érdekében;
• a fehérjenövény-termesztésre áttérő gazdálkodók magasabb kockázatainak és többletköltségeinek kompenzálása;
• a fehérjeforrások diverzifikálásának beépítése a generációváltási stratégiákba és a fiatal gazdálkodók támogatási programjaiba;
• a fehérjenövény-termesztéshez kapcsolódó beruházások, innováció, marketing, tárolás és kockázatkezelés támogatása;
• a kollektív fellépések ösztönzése, különösen a promóció, a közös piacra jutás és a szerződéses együttműködések területén;
• a fehérjenövény-értéklánc feldolgozási szakaszának megerősítése infrastrukturális, tárolási és feldolgozási beruházások révén;
• a fehérjenövényeket, füveket és egyéb lágyszárú takarmánynövényeket termesztő, nehéz helyzetben lévő gazdálkodók támogatása;
• a gyepterületek szerepének erősítése;
• az extenzív állattartási rendszerekre való átállás ösztönzése, ahol ennek adottságai fennállnak;
• a növénytermesztést és állattenyésztést integráló gazdálkodási rendszerek támogatása;
• a helyben előállított takarmány felhasználásának nyomon követése és ösztönzése a gazdaságok önellátásának növelése és az importált, magas fehérjetartalmú takarmányoktól való függőség csökkentése érdekében;
• a diverzifikált étrendek előmozdítása a fehérjerendszer ellenálló képességének erősítése céljából;
• olyan adópolitikai intézkedések kialakítása, amelyek támogatják az ellenálló élelmiszerrendszerre való átállást;
• harmonizált takarmány- és élelmiszer-fehérjemérlegekre vonatkozó iránymutatások kidolgozása.

A tagállamokkal folytatott, célzott fehérjepárbeszédek fórumot biztosítanak majd a bevált gyakorlatok megosztására és a fehérje cselekvési terv végrehajtásának nyomon követésére. Emellett az évente megrendezett élelmiszer-párbeszédek – amelyek a fogyasztók, a mezőgazdasági termelők, az élelmiszeripar, a kiskereskedelem, a hatóságok és a civil társadalom képviselőit hozzák össze – további lehetőséget teremtenek a tapasztalatcserére és a szakpolitikai prioritások közös alakítására.

A fenntartható uniós fehérjekínálat bővítése

Az Európai Unió stratégiai autonómiájának erősítése az alábbi területeken kíván fellépést:

• ösztönzők biztosítása a fehérjenövény-termesztés bővítéséhez;
• átfogó támogatási eszköztár kialakítása a mezőgazdasági termelők számára;
• az értékláncok és a regionális fejlesztés megerősítése;
• a fenntartható gyepgazdálkodás és a növénytermesztés–állattenyésztés integrációjának javítása;
• a mezőgazdasági termelők hozzáférésének biztosítása a szén-dioxid-ösztönzőkhöz és a természetkreditekhez.

A mezőgazdasági termelők ösztönzése a műtrágyaigény csökkentését szolgáló, diverzifikált termelési rendszerek alkalmazására

A fehérjeforrások diverzifikálásához megfelelő ösztönzőkre, beruházási támogatásokra és kockázatkezelési eszközökre van szükség. A tagállamok feladata, hogy – a korábbi ajánlásokra építve – saját adottságaiknak megfelelő fehérjediverzifikációs terveket és stratégiákat dolgozzanak ki, figyelembe véve az európai mezőgazdaság strukturális korlátait és az ezekből fakadó kompromisszumokat.

A szakpolitikai döntéseknek több tényezőt is mérlegelniük kell, így különösen az egyes növényfajok adottságait, azok agroökológiai és agroklimatikus alkalmasságát, fehérjetartalmukat, kettős – élelmezési és takarmányozási – hasznosíthatóságukat, valamint vetésforgóba történő beilleszthetőségüket.

A szójabab, a száraz hüvelyesek és más pillangós növények különösen kedvező adottságokkal rendelkeznek, és termesztésük bővítésére reális lehetőség kínálkozik. A pillangós növények – beleértve a takarónövényként termesztett állományokat is – hozzájárulnak a fenntartható gazdálkodási gyakorlatok elterjedéséhez, mérséklik az üvegházhatásúgáz-kibocsátást, nitrogénmegkötő képességük révén javítják a talaj termékenységét, és csökkentik a műtrágyafelhasználás szükségességét.

Az új gazdasággondnoki rendszerben előírt vetésforgó- és diverzifikációs követelményeken túl a tagállamok a 2027 utáni közös agrárpolitikára vonatkozó bizottsági javaslatban szereplő KAP-eszközök széles körét alkalmazhatják. Ezek közé tartozik a csatolt jövedelemtámogatás (CIS) és az agrár-környezetvédelmi és éghajlat-politikai intézkedések (AECA), amelyek javíthatják a fehérjében gazdag növények gazdasági vonzerejét a gazdaságok szintjén.

A Bizottság javaslata szerint a csatolt jövedelemtámogatásra rendelkezésre álló maximális pénzügyi keretek emelkednek, ami elősegítheti a fehérjenövény-termesztés fejlődését. Az agrár-környezetvédelmi és éghajlat-politikai intézkedések pedig támogathatják a pillangós növények termesztését, a szerves trágya használatát és a takarónövények alkalmazását, miközben ösztönzik az e gyakorlatokat integráló ökológiai gazdálkodási rendszerek elterjedését.

A Bizottság javaslata egy jelentős új elemet is tartalmaz: a 2027 utáni KAP keretében bevezetni tervezett átmeneti kifizetéseket, amelyek az átállással kapcsolatos kockázatok csökkentését szolgáló eszközként működhetnek. Ezek segítséget nyújtanak a mezőgazdasági termelőknek a fehérjenövények vetésforgóba történő bevezetésével összefüggő beruházási és alkalmazkodási költségek finanszírozásához, beleértve új gépek beszerzését, a meglévő berendezések átalakítását, a tanulási és tudásátadási költségeket, az átmenetileg növekvő termelési és munkaerőköltségeket, valamint az alternatív növényekhez képest alacsonyabb jövedelmezőségből eredő átmeneti bevételkieséseket.

A Bizottság uniós szintű referenciaértéket határoz meg, amely lehetővé teszi az Európai Unió fehérjék terén elért stratégiai autonómiájának nyomon követését. A gabonafélék, olajos magvak és fehérjenövények piaci megfigyelőközpontja tovább erősíti szerepét a piacfigyelés és az átláthatóság javításában.

A tagállamokat a KAP keretében kiadott ajánlások ösztönzik majd arra, hogy nemzeti programjaikba olyan intézkedéseket építsenek be, amelyek támogatják a pillangós növények, valamint a repce és a napraforgó termesztését, megfelelő szaktanácsadási háttér biztosítása mellett, és rendszeresen értékelik az elért előrehaladást.

A mezőgazdasági termelők következő generációja meghatározó szerepet játszik az átállás felgyorsításában, vállalkozói szemléletének, az innovációhoz való könnyebb hozzáférésének és hosszabb tervezési időtávjának köszönhetően. A modernizáció, a diverzifikáció és az innováció támogatása összhangban áll a mezőgazdasági generációváltási stratégiával és a fehérjenövény-ágazat fejlődésével, ezáltal hozzájárul az agrár-élelmiszeripari rendszer ellenálló képességének, fenntarthatóságának és versenyképességének erősítéséhez.

A Bizottság ezért azt ajánlja a tagállamoknak, hogy a fehérjediverzifikációt építsék be generációváltási stratégiáikba, valamint a fiatal mezőgazdasági termelők indulását támogató intézkedéseikbe, megfelelő ösztönzők és üzleti lehetőségek biztosítása érdekében.

Eszköztár a fenntartható, egészséges és ellenálló fehérjenövény-termesztés támogatására

A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Jövőkép című bizottsági kezdeményezés hangsúlyozza, hogy a mezőgazdasági termelőknek megfelelő eszközökre van szükségük a fenntartható termeléshez, különösen az éghajlatváltozás, valamint a növény- és állategészségügyi kockázatok erősödése miatt. Ez különösen fontos a fehérjenövények esetében, ahol egyszerre szükséges a terméshozamok és a minőség javítása, valamint az éghajlati viszonyokhoz jobban alkalmazkodó fajták előállítása.

Az új genomikai technikák (NGT-k) jelentős lehetőséget kínálnak a termesztési kihívások kezelésére és az éghajlatváltozáshoz jobban alkalmazkodó növényfajták gyorsabb piacra jutására.

A fehérjenövény-nemesítési programoknak ezért olyan fajták fejlesztésére kell összpontosítaniuk, amelyek nagyobb és stabilabb terméshozamot biztosítanak, jobban tűrik az éghajlati stresszhatásokat (különösen az aszályt és a szélsőséges időjárási eseményeket), ellenállóbbak a kártevőkkel és betegségekkel szemben, kedvezőbb táplálkozási tulajdonságokkal rendelkeznek, miközben megőrzik a genetikai sokféleséget.

A megfelelő fajták rendelkezésre állása mellett a növényegészségügyi kockázatok és a gyomszabályozás továbbra is a fehérjenövény-termesztés elterjedésének legfontosabb akadályai közé tartoznak. Ennek kezelése érdekében a Bizottság az Élelmiszer- és Takarmány-Omnibusz keretében javaslatot tett a növényvédő szerek engedélyezési eljárásainak egyszerűsítésére, a biológiai növényvédő készítményekhez való gyorsabb hozzáférés biztosítására, valamint a megújítási eljárások hatékonyabbá tételére. Emellett a Horizont Európa programon keresztül továbbra is kiemelt támogatást nyújt a növényvédelmi kutatások számára annak érdekében, hogy a meglévő és az újonnan megjelenő betegségekre egyaránt megfelelő válaszok szülessenek.

A tudásmegosztás alapvető feltétele a fehérjenövények szélesebb körű elterjedésének. Ebben meghatározó szerepet töltenek be a szövetkezetek, az uniós KAP-hálózatok, valamint a Horizont Európa által finanszírozott tematikus és szaktanácsadási hálózatok. A mezőgazdasági szaktanácsadási szolgáltatások szintén kulcsszerepet játszanak az új termesztési gyakorlatok elterjesztésében és a gazdálkodók szemléletformálásában.

A pillangós növények és más fehérjenövények termesztéséhez igazított korszerű gépekhez való hozzáférés elengedhetetlen a precíz vetéshez és betakarításhoz, ezáltal a terméshozamok megbízhatóságának és a termékminőségnek a javításához. Ebben a KAP beruházási támogatásai kiemelt szerepet játszanak. Mivel e növényeket sok esetben viszonylag kis területen termesztik, a szövetkezetek hozzájárulhatnak a speciális gépek elérhetőségéhez azáltal, hogy a beruházási költségeket több gazdálkodó között osztják meg.

Az értékláncok és a regionális kapacitások megerősítése a piaci vonzerő növelése érdekében

A fehérjerendszer fejlődésének egyik legfontosabb hajtóereje az értékláncok jobb integrációja és a kereslet erősítése.

A 2027 utáni közös agrárpolitikára vonatkozó bizottsági javaslat ennek érdekében önálló fehérjenövény-ágazat létrehozását irányozza elő. A javaslat kötelezővé teszi a termelői és szakmaközi szervezetek elismerését, elősegíti a kollektív fellépéseket – többek között a promóciós tevékenységeket és a közös piacra jutást –, valamint előírja a tagállamok számára olyan ágazati beavatkozások végrehajtását, amelyek támogatják a beruházásokat, az innovációt, a marketinget, a tárolást és a kockázatkezelést.

Fontos, hogy az ár tükrözze a minőséget, és hogy a mezőgazdasági termelők méltányos díjazásban részesüljenek. A közös piacszervezésről szóló rendelet jelenleg tárgyalt módosításai várhatóan erősítik majd a bizalmat az élelmiszer- és takarmánylánc szereplői között, elősegítik a szerződéses kapcsolatok szélesebb körű alkalmazását a gazdálkodók és az értéklánc többi szereplője között, javítják az árak kiszámíthatóságát, biztosabb értékesítési lehetőségeket teremtenek, és egyértelműbb piaci keresletet biztosítanak. Mindez mérsékelheti a fehérjenövény-termesztésre való átállás kockázatait.

A KAP jövedelemtámogatásain túl a nemzeti és regionális partnerségi tervek (NRPP) keretében megvalósuló integrált tervezés és finanszírozás új lehetőségeket kínál az értékláncok fejlesztésére. Az infrastruktúra, a tárolási kapacitások és a feldolgozóipari beruházások megerősítése hozzájárulhat a kínálat és a kereslet hatékonyabb összekapcsolásához. Ebben fontos szerepet tölthet be az Európai Versenyképességi Alap (ECF) is, amely a beruházások teljes életciklusa során különböző finanszírozási formák – vissza nem térítendő támogatások, visszatérítendő támogatások és vegyes finanszírozási konstrukciók – révén támogatja a vállalkozásokat és projekteket.

A fehérjenövények uniós feldolgozókapacitásának bővítése új értékesítési lehetőségeket teremthet, miközben elősegítheti az állattenyésztés kiegyensúlyozottabb területi elhelyezkedését és mérsékelheti annak környezeti terhelését. Az Európai Versenyképességi Alap emellett támogathatja a takarmány-, élelmiszer- és biofinomító infrastruktúrába irányuló beruházásokat, megerősítve a helyben előállított fehérjeforrásokra épülő, ellenálló uniós értékláncokat.

Az importált, magas fehérjetartalmú takarmányoktól való függőség csökkentése érdekében meg kell őrizni az olajos magvak ipari és energetikai felhasználását is, mivel ezek jelentik az Európai Unió legfontosabb hazai, kiváló minőségű takarmányfehérje-forrását. A biomassza hasznosításának ösztönzése – a bioökonómiai stratégiával összhangban – tovább bővítheti a piaci lehetőségeket.

A Bizottság már megkezdte az egyeztetéseket az érdekelt felekkel annak érdekében, hogy a jövőbeli többéves pénzügyi keret által kínált új lehetőségekre időben felkészülhessenek. Ez az együttműködés a következő években is folytatódik.

A regionális fejlesztés kiemelt jelentőségű a vidéki térségek strukturális problémáinak – így különösen a szolgáltatáshiánynak, a munkaerőhiánynak és a vízhiánynak – kezelésében. Az NRPP keretében megvalósuló integrált tervezés megfelelő keretet biztosíthat e kihívások kezelésére.

A fenntartható gyepgazdálkodás és az állattenyésztés integrációjának erősítése

A 2027 utáni közös agrárpolitika továbbra is kiemelt támogatást biztosít a takarmánynövény-termesztés számára, a gyepgazdálkodásra és az állattenyésztésre épülő, területi szemléletű megközelítés keretében. Ennek részeként a csatolt jövedelemtámogatás (CIS) a füvekre és más abraktakarmányokra is kiterjed.

Az agrár-környezetvédelmi és éghajlat-politikai intézkedések (AECA) lehetőséget biztosítanak az extenzív gazdálkodási rendszerek, a fenntartható legeltetés és a fű nagyobb arányú takarmányozási felhasználásának ösztönzésére. A gyepterületek szerepét tovább kell erősíteni, mivel hozzájárulnak a szénmegkötéshez, mérséklik az importált takarmányoktól való függőséget, valamint segítenek kezelni a földhasználat felhagyásából eredő problémákat, a kulturális táj értékeinek megőrzését és az egyre gyakoribb természeti veszélyeket – különösen az erdőtüzeket.

A legeltetés mellett további lehetőséget jelent a fűből kivont fehérjék monogasztrikus állatok takarmányozásában történő szélesebb körű alkalmazása.

A mezőgazdasági termelők hozzáférésének biztosítása a szén-dioxid-ösztönzőkhöz és a természetkreditekhez

A műtrágya-felhasználás csökkentésének gazdasági ösztönzése érdekében – összhangban a műtrágya-cselekvési terv célkitűzéseivel – jelenleg készül a Szénmegkötési és Szén-gazdálkodási Rendelet (CRCF) keretében egy tanúsítási módszertan. Ennek célja a szántóterületek gyepterületté alakításából származó szénmegkötés elismerése, a gyepgazdálkodás javítása, valamint a dinitrogén-oxid-kibocsátás csökkentése a pillangós növények nagyobb arányú alkalmazásával.

Az egységes keretrendszer lehetővé teszi majd a fehérjenövény-termesztők számára, hogy részt vegyenek a szén-dioxid-ösztönző rendszerekben. Emellett a CRCF-rendelet hatályának és a kiegészítő jellegre vonatkozó szabályainak tervezett felülvizsgálata további gazdasági ösztönzőket teremthet a mezőgazdasági termelők számára a szénmegkötő gazdálkodási gyakorlatok alkalmazására.

A természetkreditekre vonatkozó uniós ütemtervvel összhangban a természetkredit-rendszerek szintén ösztönözhetik azokat a fenntartható fehérjerendszereket, amelyek hozzájárulnak az ökoszisztémák, az élőhelyek és a biológiai sokféleség megőrzéséhez, helyreállításához vagy javításához. Ide tartoznak különösen az állandó gyepterületeken megvalósuló, legeltetésre alapozott állattenyésztési rendszerek, valamint a biológiai sokféleséget támogató, pillangós növényekre épülő gazdálkodási rendszerek, például a diverzifikált vetésforgók, a köztes termesztés és az alacsony inputfelhasználású gazdálkodás tájelemekkel kombinált formái.

Cikksorozatunk következő részében a kutatás és az innováció szerepét, a helyi fehérjeforrásokra épülő takarmányozás lehetőségeit, valamint az importfüggőség csökkentését és az ellátásbiztonság erősítését szolgáló intézkedéseket mutatjuk be.

A sorozat korábbi részei:

Uniós fehérje cselekvési terv I. – Hol tart Európa a növényi fehérjék előállításában?

Uniós fehérje cselekvési terv II. – Fehérjeigény, importfüggőség és alternatív fehérjeforrások