Uniós fehérje cselekvési terv IV. – Kutatás, innováció és a takarmányfüggőség csökkentése
Az Európai Bizottság cselekvési tervet dolgozott ki az európai uniós fehérjerendszer ellenálló képességének, stratégiai autonómiájának és fenntarthatóságának erősítésére. A dokumentumot cikksorozatban mutatjuk be. Sorozatunk negyedik részében a kutatás és az innováció szerepét, a helyi fehérjeforrásokra épülő takarmányozás lehetőségeit, valamint az importfüggőség csökkentését és az ellátásbiztonság erősítését szolgáló intézkedéseket ismertetjük.
A kutatás és innováció előmozdítása a fehérjerendszer megerősítése érdekében
Beruházás a növénynemesítésbe és a vetőmag-fejlesztésbe a termelés és az ellenálló képesség erősítése érdekében
Az Európai Unió kutatási és innovációs keretprogramjai – a Horizont 2020 és a Horizont Európa – eddig több mint 190 millió euróval támogatták a fehérjenövényekhez kapcsolódó kutatásokat és innovációkat. A támogatások kiterjednek többek között a növénynemesítésre, a köztes termesztési rendszerekre, az ökoszisztéma-szolgáltatások hasznosítására, a gazdaságon belüli feldolgozásra, az értékláncok fejlesztésére és a takarmánytermelésre, hozzájárulva az Európai Unió fehérje-önellátásának erősítéséhez.
Az „Európai Talajmegállapodás” uniós misszió keretében megvalósuló projektek az Élő Laboratóriumokon keresztül a fehérjenövények talajegészség javításában betöltött szerepét is vizsgálják. Az Állategészségügyi és Állatjóléti Európai Partnerség az állati takarmányozás és a takarmány-adalékanyagok oldaláról foglalkozik a témával, míg az Agroökológiai Európai Partnerség a növénydiverzifikáció és a vegyes gazdálkodási rendszerek lehetőségeit kutatja. A Biodiversa+ partnerség ezzel párhuzamosan az évelő gabonatermesztési rendszerek fejlesztését támogatja.
A fehérjenövény-termesztés és -felhasználás további fejlesztéséhez célzott kutatás-fejlesztési és innovációs beruházások szükségesek. A legfontosabb kutatási prioritások közé tartozik a növénynemesítés és a vetőmag-fejlesztés, a műtrágya-felhasználás csökkentése, a fenntartható növényvédelem, a termesztési rendszerek diverzifikálása, az értékláncok fejlesztése, a legeltetési rendszerek kutatása, valamint a helyi fehérjeforrásokra épülő takarmányreceptúrák fejlesztése.
További kutatások szükségesek az Európai Unióban termesztett fehérjenövények feldolgozhatóságának, érzékszervi tulajdonságainak, tápértékének, emészthetőségének és allergén hatásainak vizsgálatára is. A fajták és a termesztési körülmények közötti különbségek miatt elengedhetetlen szabványosított minőségi, kockázatértékelési és osztályozási módszerek kidolgozása, amelyek elősegítik a piaci hasznosítást és a szélesebb körű alkalmazást. Emellett megfelelő élelmiszer- és takarmány-feldolgozási technológiákra, valamint a gazdaságon belüli és azon kívüli infrastruktúra fejlesztésére is szükség van a hozzáadott érték növelése érdekében.
A biomassza hatékonyabb hasznosítását szolgáló technológiák fejlesztésébe irányuló beruházásokat – különösen a maradékanyagok és melléktermékek takarmányozási célú felhasználásának bővítését – a jövőben is folytatni kell, szoros együttműködésben a magánszektor szereplőivel.
Az együttműködés és a tudásátadás erősítése az értéklánc szereplői között
Az értéklánc egészére kiterjedő együttműködés alapvető feltétele az innováció szélesebb körű elterjedésének. Az olyan kezdeményezések, mint az EIP-AGRI (Európai Innovációs Partnerség a mezőgazdasági termelékenységért és fenntarthatóságért) vagy az EU KAP-hálózat, elősegítik a tudásmegosztást, az együttműködésen alapuló projekteket és a bevált gyakorlatok terjesztését. Emellett a kutatás-fejlesztés és innováció (K+I), valamint a szaktanácsadási szolgáltatások összekapcsolása biztosítja, hogy az új ismeretek és megoldások hatékonyan eljussanak a mezőgazdasági termelőkhöz.
A többszereplős projektek, a tematikus együttműködések és a hálózatépítési kezdeményezések továbbra is támogatni fogják a fehérjenövény-termesztéshez kapcsolódó bevált gyakorlatok terjesztését, valamint a tagállamokban megvalósított projektek eredményeinek széles körű hasznosítását. Ezek a platformok egyúttal hozzájárulnak a tagállamokkal folytatott célzott fehérjepárbeszédekhez és az éves élelmiszer-párbeszédekhez is.
A kutatás-fejlesztési és innovációs célú kohéziós politika további fontos eszközt jelent az innováció ösztönzésére. Számos régió intelligens szakosodási stratégiájában már kiemelt prioritásként jelenik meg a fehérjeágazat fejlesztése.
A fehérjerendszerre irányuló átfogó kutatás-fejlesztési és innovációs megközelítésnek egyszerre kell bővítenie a tudományos ismereteket, kezelnie a meglévő tudáshiányokat, valamint biztosítania a különböző tudományterületek közötti szoros együttműködést. A növényi és alternatív fehérjeforrások versenyképességének, fenntarthatóságának és ellenálló képességének további erősítéséhez új kutatás-fejlesztési és innovációs forrásokra lesz szükség, amelyek a jövőbeni Európai Versenyképességi Alapra (ECF) és a következő Horizont Európa programra épülnek.
A mezőgazdaságra, az erdőkre, a vidéki térségekre és az élelmiszerrendszerekre vonatkozó készülő kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiai megközelítés irányt mutat majd a fehérjeágazat számára szükséges új ismeretek, technológiák és gyakorlati megoldások fejlesztését szolgáló beruházásoknak. Hosszabb távon a növényvédelem, a növénynemesítés és a bioalapú biogazdaság területén megvalósuló, a kutatóintézeteket és a magánszektort egyaránt bevonó együttműködések tovább erősíthetik a kutatási eredmények gyakorlati hasznosítását.
Az uniós fehérjerendszer ellenálló képességének, versenyképességének és felkészültségének javítása
Az uniós fehérjerendszer ellenálló képessége és versenyképessége szorosan összefügg a takarmányozás és a nemesítés hatékonyságával, valamint az innovációval, amelynek területén az Európai Unió technológiai vezető szerepet tölt be. A stratégia ennek érdekében az alábbi prioritásokat határozza meg:
- az állattenyésztési rendszerek hatékonyságának javítása;
- a takarmányozási stratégiák optimalizálása;
- a regionális és helyi takarmányforrások alkalmazásának ösztönzése;
- az importforrások diverzifikálása a fenntarthatósági követelmények fokozott összehangolása mellett;
- a takarmány-alapanyagok és takarmány-adalékanyagok hazai előállításának támogatása;
- valamint a felkészültség és a vészhelyzeti tervezés megerősítése.
Az állattenyésztési rendszerek helyi erőforrásokra épülő átalakítása
A takarmánykereslet optimalizálásának egyik legfontosabb lehetősége az állattenyésztési termelés és a regionális, illetve helyi takarmánytermelés jobb összehangolása. A jelenlegi közös agrárpolitikára építve a 2027 utáni KAP szélesebb mozgásteret biztosít a tagállamok számára az állattenyésztési termelés diverzifikálásának – beleértve az extenzifikációt is – támogatására, valamint a helyben előállított növényi fehérjeforrások nagyobb arányú felhasználásának ösztönzésére. E célokat különböző KAP-eszközök szolgálják, így különösen a területalapú jövedelemtámogatás, a vegyes növénytermesztési–állattenyésztési rendszerek támogatása, valamint a növénytermesztést és állattenyésztést egyaránt folytató gazdaságok számára biztosított magasabb összegű csatolt jövedelemtámogatás (CIS).
A nitrátszennyezéssel érintett térségekben a Bizottság azt javasolja, hogy a tagállamok támogassák a gazdálkodókat az állattenyésztési rendszerek extenzívebbé tételében vagy gazdálkodási tevékenységük diverzifikálásában. Az új agrár-környezetvédelmi és éghajlat-politikai intézkedések (AECA) keretében ehhez önkéntes gazdálkodási kötelezettségvállalások és az új átmeneti kifizetések is kapcsolódhatnak. Mindez lehetővé teszi a gyengébb adottságú területek hatékonyabb hasznosítását a kérődző állattartás számára. A monogasztrikus állatok esetében ugyanakkor nagyobb lehetőség nyílik az élelmiszeripari melléktermékek takarmányozási célú felhasználására, az állati takarmányokra, az állati melléktermékekre és a fertőző szivacsos agyvelőbántalmakra (TSE) vonatkozó uniós jogszabályok betartása mellett. Ez hozzájárulhat a takarmányozáshoz kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentéséhez, valamint a földhasználati verseny mérsékléséhez.
Az állattenyésztési stratégiával összhangban az állományösszetétel és az üzleti modellek olyan optimalizálása, amely figyelembe veszi a regionális természeti adottságokat, valamint a feldolgozásból származó hozzáadott értéken keresztül diverzifikálja az állattenyésztők jövedelmét, szintén hozzájárulhat az Európai Unió importált növényi eredetű fehérjéktől való függőségének mérsékléséhez.
A helyi takarmánytermelés
Az Európai Unió importfüggőségének csökkentését össze kell kapcsolni az európai takarmánytermelés költségeinek mérséklésére irányuló intézkedésekkel. Az importált takarmányfehérjék európai, regionális vagy helyi eredetű alternatívákkal történő kiváltása ugyanis növelheti az állattenyésztők költségeit, amennyiben ezek drágábbak az importált alapanyagoknál. Bár az állami támogatások hozzájárulhatnak ellenálló takarmány-értékláncok kialakításához, e többletköltségeket úgy kell kezelni, hogy az ne veszélyeztesse az ágazat versenyképességét.
Az állattenyésztési stratégia olyan megoldásokat vázol fel, amelyek önkéntes jelölési rendszereken és rövid ellátási láncokon keresztül lehetővé teszik a fogyasztók számára a helyi takarmányra épülő termékek egyértelmű azonosítását, ezáltal támogatva ezt az átmenetet.
A helyi takarmányfelhasználás növelésének egyik alapfeltétele a regionális feldolgozási és tárolási kapacitások bővítése. A KAP beruházási támogatásai már jelenleg is hozzájárulhatnak a gazdálkodók és termelői szervezetek ilyen jellegű fejlesztéseihez, beleértve például a szárítóüzemek, biofinomítók vagy logisztikai platformok létrehozását. A jövőbeni Európai Versenyképességi Alap (ECF) tovább erősítheti ezt a folyamatot a versenyképességet és az ellenálló képességet javító beruházások támogatásával.
A szakpolitikai intézkedések megalapozása és a fejlődés nyomon követése érdekében a Bizottság azt ajánlja a tagállamoknak, hogy rendszeresen kövessék a helyben előállított takarmány felhasználásának alakulását. Emellett mérlegeli olyan önkéntes jelölési rendszerek vagy választható fenntartott elnevezések kidolgozását is, amelyek tájékoztatják a fogyasztókat a termék előállításához felhasznált takarmány eredetéről.
A takarmányozási stratégiák optimalizálása az egyes állatfajok igényeihez igazodva
A kérődzők takarmányozása nagymértékben alapozható a gyepterületek hasznosítására, ami egyúttal hozzájárul azok fenntartásához is. A monogasztrikus állatok ezzel szemben hatékonyan hasznosíthatják az élelmiszeripari és mezőgazdasági feldolgozás során keletkező maradékanyagokat és melléktermékeket, amelyek egyébként hulladékként jelennének meg.
A takarmányozási stratégiákat folyamatosan igazítani kell az állatok változó tápanyagigényéhez, figyelembe véve a genetikai előrehaladást, valamint az állategészségügyi és állatjóléti követelményeket. Ugyanakkor nincs olyan egységes megoldás, amely minden termelési rendszerre, állatfajra és földrajzi térségre egyaránt alkalmazható lenne.
A takarmányozási stratégiák optimalizálása ugyanakkor jelentős mértékben hozzájárulhat az Európai Unió importált növényi eredetű fehérjéktől való függőségének csökkentéséhez, miközben új értékláncokat teremthet az Európai Unióban termesztett fehérjenövények számára, és javíthatja az ágazat fenntarthatóságát.
Mivel az egyes termelési rendszerek és régiók eltérő adottságokkal rendelkeznek, a takarmánygyártók meghatározó szerepet töltenek be az állatok táplálóanyag-szükségletének, az alapanyagok rendelkezésre állásának, a gazdaságosságnak és a fenntarthatósági szempontoknak az összehangolásában.
Az összetett takarmányokat helyi és importált takarmány-alapanyagok, valamint takarmány-adalékanyagok széles körének felhasználásával állítják elő, alkalmazkodva a környezeti, szabályozási és piaci feltételekhez annak érdekében, hogy biztosítsák az állattenyésztés optimális termelési teljesítményét. Ez a szerep különösen fontos, mivel az összetett takarmányok az állattenyésztés teljes takarmányigényének jelentős részét fedezik, miközben a takarmányköltségek továbbra is az állattenyésztési termelés legjelentősebb költségtényezői közé tartoznak.
A körforgásos biogazdaság előmozdítása érdekében célszerű előnyben részesíteni a korábban élelmiszerként forgalomba hozott termékek, valamint az élelmiszeripari melléktermékek és társtermékek állati takarmányozásban történő felhasználását. Ez egyszerre járul hozzá a hulladékképződés csökkentéséhez, a tápanyagok körforgásban tartásához, valamint gazdasági és környezeti előnyök eléréséhez.
Az uniós szakpolitika ezért arra ösztönzi a tagállamokat, hogy – a takarmánybiztonsági és egyéb jogszabályi követelmények maradéktalan betartása mellett – az ilyen anyagok biztonságos takarmányozási célú felhasználását részesítsék előnyben az alacsonyabb hozzáadott értékű hasznosítási módokkal, például a bioüzemanyag-előállítással, a komposztálással, a biogáz-termeléssel, az energetikai hasznosítással vagy a hulladéklerakással szemben.
A körforgásos takarmányozás magában foglalhatja új tápanyagforrások alkalmazását is, így például a rovarfehérjék felhasználását az állati takarmányozásban.
Az importforrások diverzifikálása a fenntarthatósági követelmények összehangolása mellett
Bár a cselekvési terv célja az Európai Unió fehérje-önellátásának fokozatos erősítése, rövid és középtávon továbbra is szükség lesz az importforrások diverzifikálására a függőségi kockázatok mérséklése érdekében.
Az Európai Unió meglévő és jövőbeni szabadkereskedelmi megállapodásai fontos alapot teremtenek mind az import-, mind az exportpiacok diverzifikálásához. Ugyanakkor várhatóan hosszabb távon is fennmarad a nem uniós országokból származó takarmányfehérje-import iránti igény.
A szójababra és a szójadarára alkalmazott vámmentes elbánás, valamint az e termékek korlátozott számú beszerzési forrása miatt az Európai Unió által kötött szabadkereskedelmi megállapodások hozzájárulnak az ellátás biztonságának erősítéséhez és a szójabab-beszerzési források diverzifikálásához. Emellett az Európai Unió agrár-élelmiszeripari diplomáciáját is felhasználja az ellátási láncok további diverzifikálására és új ellátási útvonalak kialakítására.
Az Európai Unió szomszédjaként és csatlakozásra váró tagjelölt országként Ukrajna fontos szerepet tölthet be az uniós fehérjehiány mérséklésében és az ellátási láncok ellenálló képességének erősítésében. Az együttműködés egyik kiemelt területe a szójababtermelés, különös tekintettel a termelési szabványok összehangolására.
Az Európai Unió olyan együttműködési területeket kíván fejleszteni Ukrajnával, amelyek mindkét fél számára előnyösek, ugyanakkor biztosítják az egyenlő versenyfeltételeket és a tisztességes piaci versenyt. A termelési szabványok közelítése érdekében már több intézkedés is megvalósult.
A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Jövőképben a Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy az Európai Unióban betiltott veszélyes növényvédő szerek ne kerülhessenek vissza az uniós piacra az importon keresztül. Ennek érdekében az Élelmiszer- és Takarmány-Omnibusz jogszabálycsomag mellett hatásvizsgálat készül annak értékelésére, hogy milyen lehetőségek vannak az importált termékek termelési szabványainak további összehangolására.
A fehérjetermelés jelentős hatással lehet a földhasználatra. Az Európai Unió jogszabályi kerete – többek között az erdőirtásmentes termékekről szóló rendelet (EUDR) és a közvetett földhasználat-változásra (ILUC) vonatkozó szabályozás – e kockázatok kezelését szolgálja. Ugyanakkor ezek az előírások a teljes értékláncra, így a mezőgazdasági termelőkre és a kereskedőkre egyaránt hatással lehetnek, ezért végrehajtásuk fokozott figyelmet igényel.
A takarmány-alapanyagok és takarmány-adalékanyagok hazai előállításának fejlesztése
A fehérjeforrások és az állatok takarmányozásának változása megfelelő takarmány-adalékanyagok rendelkezésre állását teszi szükségessé. Napjainkban a takarmányok aminosav-kiegészítése jelenti az egyik legköltséghatékonyabb eszközt az Európai Unió szójababimporttól való jelentős függőségének mérséklésére. Ezzel párhuzamosan csökkenthető a nitrogénkibocsátás, miközben javul az állatok egészségi állapota és jóléte.
A létfontosságú aminosavakhoz – különösen a lizinhez és a metioninhoz – való hozzáférés romlása ugyanakkor a szójababimport növekedéséhez és a környezet nitrogénterhelésének fokozódásához vezethet.
Hasonlóképpen, a takarmányok megfelelő mennyiségű vitaminnal történő kiegészítése elengedhetetlen az állatok egészségének és jóllétének biztosításához, valamint a meglévő állattenyésztési rendszerek teljesítményének optimalizálásához. Már egyetlen vitamin hiánya is kedvezőtlenül befolyásolhatja az állattenyésztés termelési eredményeit, ezáltal ronthatja az uniós állattenyésztés versenyképességét, és közvetve gyengítheti az Európai Unió élelmezési autonómiáját.
Az Európai Unió jelenleg jelentős mértékben függ a nem uniós országoktól – különösen Kelet-Ázsiától – az állati takarmányozáshoz szükséges vitaminok és aminosavak szinte teljes körének ellátása tekintetében. E stratégiai függőség csökkentése érdekében kiemelt jelentőségű a takarmány-alapanyagok és takarmány-adalékanyagok európai gyártókapacitásának megerősítése.
Az Európai Unió importált vitaminoktól és aminosavaktól való jelentős függősége kritikus ellátásbiztonsági kockázatot jelent. A Bizottság ezért a tagállamokkal együttműködve kívánja csökkenteni e stratégiai sebezhetőségeket, egyrészt az uniós ipari kapacitások versenyképességi és kereskedelempolitikai eszközökkel történő megerősítésével, másrészt a termelés európai visszatelepítésének lehetőségeinek feltárásával. Ennek érdekében az alábbi intézkedések megvalósítását tervezi:
- Átfogó elemzés készítése az Európai Unió importfüggőségének mértékéről, valamint a függőségek mérséklésének lehetséges módjairól.
- Az Európai Versenyképességi Alap (ECF) keretében rendelkezésre álló finanszírozási lehetőségek feltárása annak érdekében, hogy bővíthetők legyenek a projektek, teljes mértékben kihasználhatóvá váljanak a meglévő uniós gyártókapacitások, biztosítható legyen azok folyamatos működése, valamint új takarmány-adalékanyag- és vitamingyártó kapacitások jöhessenek létre.
- A takarmány-adalékanyagokra vonatkozó szabályozás további egyszerűsítése az innováció és a piaci bevezetés felgyorsítása érdekében, az Élelmiszer- és Takarmány-Omnibusz keretében.
- A sebezhetőségek nyomon követésének megerősítése, a takarmány-alapanyagokkal és takarmány-adalékanyagokkal kapcsolatos kritikus kockázatok azonosítása, valamint megfelelő felkészültségi intézkedések kidolgozása.
A Niinistö-jelentést követően a Bizottság elfogadta az Európai Felkészültségi Unió Stratégiáját, amelynek egyik kiemelt célja a létfontosságú társadalmi funkciók – köztük az élelmezésbiztonság – ellenálló képességének megerősítése.
Ennek részeként a Bizottság továbbra is kiemelt figyelmet fordít az élelmiszer- és takarmány-adalékanyagoktól való függőségekre az Európai Élelmezésbiztonsági Válság Felkészültségi és Reagálási Mechanizmus keretében. Emellett megvizsgálja olyan eszközök alkalmazását is – például a kritikus nyersanyagokra vonatkozó intézkedések mintájára –, amelyek javíthatják a piaci átláthatóságot, elősegíthetik a stratégiai készletezést, a közös beszerzést vagy más együttműködési formákat, ezáltal növelve az Európai Unió ellenálló képességét a külső sokkokkal szemben, valamint stabilizálva az ellátás rendelkezésre állását és megfizethetőségét.
Cikksorozatunk következő, egyben záró részében a fehérje-értékláncok megerősítését, a kereslet ösztönzését és a körforgásos gazdaság lehetőségeit mutatjuk be, valamint összefoglaljuk a cselekvési terv legfontosabb intézkedéseit és célkitűzéseit.
A sorozat további részei:
Uniós fehérje cselekvési terv I. – Hol tart Európa a növényi fehérjék előállításában?
Uniós fehérje cselekvési terv II. – Fehérjeigény, importfüggőség és alternatív fehérjeforrások
Uniós fehérje cselekvési terv III. – Hogyan bővítené az EU a fehérjenövények termesztését?
