Szorosabb együttműködés a jövőben a NÉBiH és a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület között
Stratégiai megállapodást írt alá a NÉBiH a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesülettel (MSZFE) a 2019. augusztus 30-án Újmohácson rendezett szója fajtabemutató keretei közt.
A MSZFE tagjainak létszáma folyamatosan nő, jelenleg 200 fő. A tagok igényeinek megfelelően évente 8 rendezvényt (fajtabemutatók és fórumok) szervez az Egyesület. Emellett kereskedelmi kapcsolatok kialakításában, szakmai információk átadásában és egyéb területeken segíti az érdekelteket.
Dr. Oravecz Márton a NÉBiH elnöke a megállapodás aláírását követően hangsúlyozta, hogy a dokumentum aláírása a korábbi jó együttműködés folytatása. Az elmúlt években több olyan rendezvény is megrendezésre került, ahol mindkét fél egymást segítve tudta az események szakmai tartalmát erősíteni, illetve szakmai kérdésekben folytak egyeztetések. Ez a jó kapcsolat került most egy stratégiai megállapodásban rögzítésre. Vadász Attila a MSZFE elnöke fontosnak tartotta elmondani, hogy a mai rohanó világban figyeljünk oda egymás szavára, kiváltképp szakmai berkekben, hiszen a jó együttműködés alapja a megfelelő kommunikáció. Többek közt ezt is biztosítja a most aláírt megállapodás.