A Közös Agrárpolitika eszköztára Az egyre szélsőségesebbé váló éghajlati viszonyok mindenkit az eddig megszokott gyakorlatainak átgondolására ösztönöznek. Nincs ez másképpen az agráriumban sem. Az átállást, a kicsit másképpen gondolást segítik az egyes támogatásokhoz kapcsolódó elvárások, választható gyakorlatok is – pl. a talaj takarásának fontossága, a talaj bolygatásának minimalizálása, szervesanyag és szerkezetességének növelése -, melyek hosszabb távon segítenek megőrizni a nedvességet is, minden egyéb közvetlen és közvetett hasznos hatásaik mellett. Most kell tehát jól felkészülni arra, hogy amennyiben majd megérkeznek a z őszi-téli csapadékok, azokat mindinkább helyben tudjuk tartani a megfelelő agrotechnikákkal, praktikákkal. Elősegítve ezáltal, hogy az eltárolt nedvességet a szárazabb időszakokban hasznosítani tudják majd növényeink és a talaj élővilága a talajélet építéséhez, a növények táplálásához. Mindezen gondolatok és összefüggések szemléltető bemutatására készítettük el a „Túlélési stratégiák változó klímában” című kiadványunkat, melyben a Közös Agrárpolitika (a továbbiakban: KAP) előírásait és azok gyakorlati alkalmazását ismertetjük. Az útmutatók, kézikönyvek és a gyakorló gazdák tapasztalatait bemutató videók együttesen nyújtanak segítséget a követelmények megismeréséhez és értelmezéséhez az elérni kívánt környezet-gazdasági…
Szakmai cikkek
A magyarországi borsótermesztés jelentős strukturális változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben, a vetésterület megközelítheti a 40 ezer hektárt. Vajon milyen hatással van ez a megugró volumen a termesztőkre és a takarmányágazat számára? A hazai szántóföldi növénytermesztés és állattenyésztés egyik kulcskérdése került terítékre a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület által szervezett szakmai pódiumbeszélgetésen. Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok keretében megrendezett, „A borsó éve – az ágazat próbája. Hazai fehérjeforrás integrálása a takarmányozásba” című eszmecsere apropója a hazai takarmányborsó vetésterületének jelentős növekedése. A magyarországi borsótermesztés jelentős strukturális változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Miközben az 1990-es évek elején a hazai vetésterület még meghaladta a 130 ezer hektárt, a klímaváltozás negatív hatásai miatt ez a volumen nagymértékben visszaesett. Napjainkra azonban a takarmányborsó a reneszánszát éli: az elmúlt egy-két év fellendülése után a vetésterület piaci becslések szerint megközelítheti a 40 ezer hektárt. Ez a megugró volumen egyszerre jelent logisztikai és értékesítési kihívást a növénytermesztőknek, ugyanakkor vissza nem térő, költségcsökkentő alternatívát kínál a hazai takarmányágazat számára. Az…
Közel 500 szakember részvételével rendezték meg Perth-ben a Nemzetközi Élelmiszer-fehérjenövény Konferenciát, ahol a fehérjeellátás jövője és a növényi fehérjék szerepe került a középpontba. A 8. Nemzetközi Élelmiszer-fehérjenövény Konferencia és az 5. Ausztrál Hüvelyesnövény Konferencia szeptember 15-19. között került megrendezésre Perth-ben, közel 500 szakember részvételével. A résztvevők többsége Kínából, Indiából és Ausztráliából érkezett, de Kanada, más ázsiai országok és Európa is képviseltette magát. Globális trendek a fehérjefogyasztásban A konferencia központi témája az élelmiszeralapanyag-ellátás, különösen a fehérjeellátás jövője volt. Az előadások a nemesítéstől a genetikai alapokon át a talajigényig és a nitrogénmegkötésig széles spektrumot öleltek fel. Az elmúlt 40-50 évben jelentősen átalakult a világ fehérjefogyasztása. Míg korábban a fejlődő országokban minimális volt az állati fehérje fogyasztása, addig India, Kína és más feltörekvő országok mára jelentősen növelték ezt az arányt. Ugyanakkor az ázsiai térségben továbbra is a növényi fehérje dominál, míg a fejlett országokban az állati fehérje van előtérben. Kihívások és megoldások Az ausztrál előadók hangsúlyozták, hogy termésüket főként az ázsiai piacra értékesítik, de…
2025-ben a hazai növényvédelem olyan mértékű próbatétel elé került, amely világosan megmutatta, hogy a globális éghajlatváltozás és a növénytermesztés ökológiai egyensúlyának megbomlása milyen közvetlen hatással van a termesztett kultúrákra, azok károsítóira és a növényvédelmi beavatkozások hatékonyságára. Az éghajlati és mezőgazdasági tényezők együttesen olyan mértékű változást hoztak, amely nemcsak védekezési eljárások újragondolását, hanem a monitoring, az előrejelzés és az integrált növényvédelmi gyakorlatok teljes átszervezését is megkövetelik. Az év során több, eddig marginális jelentőségű kártevő tört a felszínre tömegesen, miközben a jól ismert károsítók is az átlagosnál jóval erőteljesebb jelenlétet mutattak. A déli fényes bodobács (Nysius cymoides) – a háttérből előlépő őshonos kártevő A 2025-ös év egyik legnagyobb meglepetése kétségtelenül a déli fényes bodobács tömeges megjelenése volt, amelyet először Bács-Kiskun vármegyéből jelentettek, de néhány héten belül Fejér, Tolna, Baranya, Somogy, Csongrád-Csanád és Pest vármegyében is regisztrálták. A bodobácsfélék családjába tartozó, korábban jelentéktelennek tartott Nysius cymoides valósággal berobbant a repcetarlókról, ahol árvakelésű repcén és mustáron gyors szaporodásnak indult, majd innen vándorolt tovább paprika-,…
A csicseriborsó (Cicer arietinum L.) a hüvelyesek (Fabales) rendjének pillangósvirágúak (Fabaceae) családján belül a Papilionaceae (Faboideae) alcsaládba tartozó, egyéves növény. Kis-Ázsiában már kb. 8000 éve megtalálható volt, és innen terjedt el főleg a Földközi-tenger térségeibe és Indiába. Napjainkban már sok szubtrópusi vidéken termesztik. Európában, így Magyarországon is, azonban nincs túl nagy hagyománya. Humán étkezési célra és állati takarmányozásra egyaránt termesztett haszonnövény. Jellegzetes magja zölden, vagy akár szárazon fogyasztható, kiválóan alkalmas levesnek, köretnek, pörkölve pótkávénak. A vegetáriánusok húspótlóként is használhatják. Több arab országban fontos népélelmezési cikk. Mint a pillangósoknak általában, a csicseriborsó magja is fehérjében gazdag, ezért kedvelt abraktakarmány. A zöld növény azonban nem etethető a mirigyszőrei által termelt magas alma- és oxálsav tartalma miatt. Világszerte a génbankokban több mint 81 000 csicseriborsó fajta található (ICRISAT, 2013). Hazánkban jelenleg öt csicseriborsó fajta van bejegyezve a Nemzeti Fajtajegyzékbe. Ökológiai igényei …
Jelen cikkünk egy öt részből álló cikksorozat utolsó része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be. A sorozat által érintett tématerületek:I. rész: Klimatikus kihívások és adaptációs stratégiák.II. rész: Vízgazdálkodás és öntözési technológiák.III. rész: Vetésforgó és talajgazdálkodás. Alternatív kultúrák és kísérleti programok.IV. rész: Gazdasági kihívások és piaci helyzet. Értékesítési stratégiák és közvetlen marketing.V. rész: Fenntarthatóság és környezeti szempontok. Jövőbeni kilátások és fejlesztési irányok. Összegzés és következtetések. A NAK és a Gazda Kontroll szaktanácsadással és innovációval foglalkozó munkatársai 2025. június 15-17. között szakmai tanulmányút keretében látogatást tettek a spanyolországi IMIDRA (Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario) kutatóintézetbe. V./1. Fenntarthatóság és környezeti szempontok Mikroorganizmusok szerepe A mikroorganizmusok és a mikorrhiza szerepe kulcsfontosságú a fenntartható gazdálkodásban. A talajban élő mikroorganizmusok nélkül nem lehet megfelelően dolgozni a területen, mivel ezek biztosítják a növények számára szükséges tápanyagok hozzáférhetőségét és segítik a talaj egészséges működését. A spanyol kutatók hangsúlyozzák, hogy a különböző típusú mikroorganizmusok mindegyikének megvan a saját értéke és szerepe a…
Jelen cikkünk egy öt részből álló cikksorozat negyedik része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be. A sorozat által érintett tématerületek:I. rész: Klimatikus kihívások és adaptációs stratégiák.II. rész: Vízgazdálkodás és öntözési technológiák.III. rész: Vetésforgó és talajgazdálkodás. Alternatív kultúrák és kísérleti programok.IV. rész: Gazdasági kihívások és piaci helyzet. Értékesítési stratégiák és közvetlen marketing.V. rész: Fenntarthatóság és környezeti szempontok. Jövőbeni kilátások és fejlesztési irányok. Összegzés és következtetések. A NAK és a Gazda Kontroll szaktanácsadással és innovációval foglalkozó munkatársai 2025. június 15-17. között szakmai tanulmányút keretében látogatást tettek a spanyolországi IMIDRA (Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario) kutatóintézetbe. IV./1 Gazdasági kihívások és piaci helyzet Támogatási rendszer és jövedelmezőség A bemutató során kiderült, hogy a spanyol gazdálkodók is hasonló gazdasági nehézségekkel küzdenek, mint magyar kollégáik. A hektáronkénti 150-200 eurós EU-támogatás már önmagában nem elegendő a rentábilis gazdálkodáshoz. Ez a mérték hasonló ahhoz, amit a gazdák már 50 évvel ezelőtt is megkerestek, viszont a mai költségszint mellett ez már nem…
Jelen cikkünk egy öt részből álló cikksorozat harmadik része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be. A sorozat által érintett tématerületek:I. rész: Klimatikus kihívások és adaptációs stratégiák.II. rész: Vízgazdálkodás és öntözési technológiák.III. rész: Vetésforgó és talajgazdálkodás. Alternatív kultúrák és kísérleti programok.IV. rész: Gazdasági kihívások és piaci helyzet. Értékesítési stratégiák és közvetlen marketing.V. rész: Fenntarthatóság és környezeti szempontok. Jövőbeni kilátások és fejlesztési irányok. Összegzés és következtetések. A NAK és a Gazda Kontroll szaktanácsadással és innovációval foglalkozó munkatársai 2025. június 15-17. között szakmai tanulmányút keretében látogatást tettek a spanyolországi IMIDRA (Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario) kutatóintézetbe. III./1. Vetésforgó és talajgazdálkodás A vetésforgó alapelvei és gyakorlata Az IMIDRA szakemberei által bemutatott 2-3 éves vetésforgó rendszer kiváló eredményeket mutat a talaj termékenységének fenntartásában és növelésében. A gazdálkodók általában 2-3 éves ciklusokban forgatják a kultúrákat, és ezzel a rendszerrel nincsenek különösebb problémáik. Ez a megközelítés jól működik olyan területeken, ahol művelési egységek vannak és megfelelő infrastruktúra áll rendelkezésre. A…
Jelen cikkünk egy öt részből álló cikksorozat második része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be. A sorozat által érintett tématerületek: I. rész: Klimatikus kihívások és adaptációs stratégiák. II. rész: Vízgazdálkodás és öntözési technológiák. III. rész: Vetésforgó és talajgazdálkodás. Alternatív kultúrák és kísérleti programok. IV. rész: Gazdasági kihívások és piaci helyzet. Értékesítési stratégiák és közvetlen marketing. V. rész: Fenntarthatóság és környezeti szempontok. Jövőbeni kilátások és fejlesztési irányok. Összegzés és következtetések. A NAK és a Gazda Kontroll szaktanácsadással és innovációval foglalkozó munkatársai 2025. június 15-17. között szakmai tanulmányút keretében látogatást tettek a spanyolországi IMIDRA (Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario) kutatóintézetbe. II. Vízgazdálkodás és öntözési technológiák Öntözési igények és vízfelhasználás A víz hatékony felhasználása központi szerepet játszik a spanyol mezőgazdaságban, ami nem meglepő a régió félszáraz klímája miatt. Az olívaültetvények éves vízigénye széles spektrumon mozog: maximális dózisú öntözés mellett hektáronként 4000 köbméter vizet használnak fel a fák évente, míg más esetekben 2000 köbméter is elegendő lehet.…
Jelen cikkünk egy öt részből álló cikksorozat első része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be. A sorozat által érintett tématerületek: I. rész: Klimatikus kihívások és adaptációs stratégiák. II. rész: Vízgazdálkodás és öntözési technológiák. III. rész: Vetésforgó és talajgazdálkodás. Alternatív kultúrák és kísérleti programok. IV. rész: Gazdasági kihívások és piaci helyzet. Értékesítési stratégiák és közvetlen marketing. V. rész: Fenntarthatóság és környezeti szempontok. Jövőbeni kilátások és fejlesztési irányok. Összegzés és következtetések. A NAK és a Gazda Kontroll szaktanácsadással és innovációval foglalkozó munkatársai 2025. június 15-17. között szakmai tanulmányút keretében látogatást tettek a spanyolországi IMIDRA (Instituto Madrileño de Investigación y Desarrollo Rural, Agrario y Alimentario) kutatóintézetben. A kutatóintézetet az agrárkutatás és vidékfejlesztés szolgálatára és fejlesztésére a madridi autonóm közösség hozta létre 2006-ban. Az intézmény célja a fenntartható mezőgazdasági és élelmiszeripari gyakorlatok előmozdítása, különös tekintettel a helyi termelők támogatására és az innováció gyakorlati alkalmazására. Finanszírozását elsősorban regionális költségvetési forrásokból, valamint uniós kutatási programokból biztosítja. Az IMIDRA szoros kapcsolatot ápol a gazdálkodókkal azzal…

