A legendás Yogi Berra szavaival élve: „Ha nem tudod, merre tartasz, könnyen máshol találod magad.” – vagyis a jövőt nem a véletlenre, hanem tudatos döntésekre kell alapozni. A szántóföldi növénytermesztés gazdasági feltételeinek szűkülésével Chad Hart, az Iowa State University Extension agrárközgazdásza szerint a gazdálkodóknak működésük egészét át kell vizsgálniuk, különös figyelmet fordítva valamennyi költség – az üzemi és a háztartási kiadások – feltérképezésére. „Az elmúlt évek kedvező gazdasági környezetének köszönhetően nemcsak a szükséges, hanem a tervezett fejlesztéseket is végre tudtuk hajtani” – mondta Hart március 4-én, Charles Cityben. „Amikor azonban romlanak a piaci feltételek, az alkalmazkodás időigényes folyamat – ez volt a helyzet tíz évvel ezelőtt is, és ma megint ezzel nézönk szembe.” A háztartási és termelési költségek pontos ismerete, az egyes területek jövedelmezőségének értékelése, valamint a kiegészítő bevételi lehetőségek feltárása alapvető jelentőségű. Hart szerint szűkülő jövedelmezőség mellett ezek a lépések még inkább felértékelődnek, mivel a gazdaságok közötti különbséget gyakran a részletekre kiterjedő folyamatos odafigyelés – a költségek kontrollja, a…
MSZFE infó
A kanadai borsótermesztők számára jelentős új felvevőpiac nyílik. A Louis Dreyfus Canada (LDC) a hónap elején megkezdte borsófehérje-izolátumot előállító üzemének beindítását a Saskatchewan tartománybeli Yorktonban. „A borsófehérje iránti globális kereslet folyamatosan növekszik, elsősorban allergénmentes és GMO-mentes tulajdonságainak, valamint sokoldalú élelmiszeripari felhasználhatóságának köszönhetően” – mondta Charles-Antoine Dubois, az LDC növényi fehérjékért felelős globális vezetője. Dubois hozzátette, hogy a vállalat olyan, tiszta ízprofilú borsófehérje-izolátumot kínál, amely észak-amerikai gazdálkodóktól származik, és a teljes ellátási lánc mentén nyomon követhető. Ennek alapját a termeléstől a feldolgozásig kiépített integrált beszállítói rendszer, valamint az értéklánc szereplőivel kialakított szoros együttműködés adja. A vállalat közlése szerint az üzem a piacon elérhető egyik legkorszerűbb borsófehérje-izolátum termékcsaládot állítja majd elő. A fehérje mellett borsórostot és borsókeményítőt is gyártanak, amelyeket többek között az állateledel-iparban, az építőanyag-iparban és a papíriparban hasznosítanak. A létesítmény Észak-Amerika egyik legnagyobb borsófehérje-feldolgozó üzeme lesz, amely évente mintegy 75 ezer tonna hagyományos és ökológiai termesztésű sárgaborsó feldolgozására képes. Az alapanyag döntően a 200 kilométeres körzetben gazdálkodó termelőktől érkezik majd.…
(Federico Rolle, PhD-hallgató, Illinois-i Egyetem; Dr. Giovani Preza Fontes, egyetemi adjunktus és szántóföldi növénytermesztési szaktanácsadó, Illinois-i Egyetem) Az elmúlt években Illinois államban és a teljes középnyugati régióban több jelentős porvihar hívta fel ismét a figyelmet a talajvédelem fontosságára. Különösen nagy visszhangot váltott ki a 2023 májusában, Springfield közelében történt tragikus baleset, amikor egy porvihar következtében mintegy 80 jármű ütközött össze, nyolc ember életét vesztette, és több tucatnyian megsérültek. Ezek az események rámutatnak arra, hogy a talajerózió nem csupán agronómiai kérdés, hanem közlekedésbiztonsági, társadalmi és környezeti probléma is. Az olyan gazdálkodási gyakorlatok, mint a talajművelés elhagyása (no-till) és a takarónövények alkalmazása bizonyítottan csökkentik a szél- és vízeróziót. Ugyanakkor jól ismert előnyeik – például a vízminőség javítása, a talajegészség erősítése és a tápanyag-körforgás támogatása – ellenére ezekhez a rendszerekhez gyakran a termésszint esetleges csökkenésének kockázatát társítják. A kutatás az Illinois Soybean Checkoff program támogatásával indult, közvetlenül ezekre a kihívásokra reagálva. A vizsgálat célja annak felmérése volt, hogy a termelők képesek-e fenntartani a…
Ahogy felpörögnek a tavaszi szántóföldi munkák, a gazdálkodók már a kelés előtt olyan döntéseket hoznak, amelyek az egész termesztési szezont meghatározzák – a vetés időzítésétől és technológiájától egészen a termény értékesítésének megtervezéséig. Bár az agronómiai és a piaci kérdések gyakran külön területnek tűnnek, a tavaszi időszakban mindkettő egyszerre kerül a döntések középpontjába. A vetés időzítése talajállapot és rövid távú időjárási prognózis alapján Alex Schaffer, az Iowa Soybean Association (ISA) kutatási agronómiai vezetője szerint a talajhőmérséklet és a rövid távú időjárási előrejelzés legalább akkora jelentőséggel bír, mint a naptári vetési időpont. „A vetés szempontjából akkor tekinthetők megfelelőnek a körülmények, ha a talajhőmérséklet megközelíti a 10 °C-ot, és további melegedés várható.” – mondja Schaffer. „Ugyanakkor nemcsak az aznapi értéket kell figyelembe venni, hanem a következő néhány nap várható időjárását is.” Az egyik legfontosabb kockázat, amelyet érdemes elkerülni, a csírázáskori hidegsokk, amely akkor következik be, amikor a szójamag vetés után azonnal hideg vizet vesz fel. „Nem kedvező, ha a mag az első vízfelvételkor…
Hamarosan elérkezik a téli takarónövények megsemmisítésének az ideje. Ennek a műveletnek az a célja, hogy a takarónövény teljesen elpusztuljon, és olyan kedvező talajszerkezet alakuljon ki, amely alkalmas a következő kultúra sikeres elvetésére. A beavatkozást megfelelő talajnedvességi állapot mellett kell elvégezni. Csapadékos tél esetén – ahogyan idén is – különösen fontos a talaj állapotának folyamatos figyelése, mert csak ritkán adódnak megfelelő időablakok, amikor a megszüntetés kockázatmentesen elvégezhető. Mi alapján határozzuk meg a téli takarónövény terminálásának időpontját? A megszüntetés időzítésénél kompromisszumot kell találni: egyrészt ki kell használni a takarónövény előnyeit (erózióvédelem, nitrátmegkötés stb.),másrészt el kell kerülni, hogy a következő kultúrát hátrány érje, többek között a talaj tápanyagkészletének kimerülése, a talajszerkezet romlása, vagy a kártevők (különösen a csigák) felszaporodása miatt. A döntést mindig a következők figyelembevételével kell meghozni: a takarónövény fejlettségi állapota, az összetétele (milyen növényfajok dominálnak), a gyomosodás mértéke, valamint a következő kultúra tervezett vetésideje. Keresztesvirágúakban vagy fűfélékben gazdag takarónövény esetén Ha a takarónövény főként keresztesvirágúakból vagy fűfélékből áll, akkor a megszüntetést…
A magas hozamú szója termesztésének kulcsa a megfelelő tápanyag-gazdálkodás, a jól megválasztott genetika és a tudatos, összehangolt növénytermesztési technológia. Gyors áttekintés A korai vetés több napsütést biztosít a szója számára a tenyészidőszak során. A termesztési stratégia megváltoztatása időt és többszöri próbálkozást igényel. A nagy terméspotenciálú táblák esetében elsőként a talaj termékenységére kell koncentrálni. A szójában rejlő maximális terméspotenciál elérése sok termelő álma, amely megfelelő megközelítéssel reális céllá válhat. Az USDA adatai szerint 2025-ben az Egyesült Államok szójatermése megközelítette a 109 millió tonnát, miközben az országos átlagtermés rekordnak számító, mintegy 3,6 t/ha volt. Három missouri gazdálkodó – Kelly Monning, Andrew Cummins és Landon Porter –, akik kiemelkedő terméseredményeket értek el, megosztották tapasztalataikat arról, miként lehet magas hozamú szóját termeszteni. Meglátásuk szerint a siker alapja a korai vetés, a következetesen felépített és megalapozott tápanyag-utánpótlási program, valamint a betegségek elleni hatékony védekezés. Mely gyakorlatok a legfontosabbak a magas hozamú szója felépítéséhez? Porter: Én a tápanyagellátással kezdeném, azt kell elsőként rendbe tenni. Második helyre…
Klímatechnológiai vállalatként az Atoco tevékenysége a mezőgazdasági alkalmazásokra is kiterjed, miközben a társaság a következő egy éven belül tervezi atmoszferikus (légköri) vízbegyűjtő technológiájának kereskedelmi léptékű bevezetését. A megoldást az Atoco ipari felhasználásra szánt, 20 lábas konténeres egységek formájában kívánja piacra vinni, amelyek moduláris kialakításuk révén rugalmas telepítést tesznek lehetővé. A hálózatra csatlakoztatott (on-grid) rendszerek várhatóan napi 2 000–4 000 liter nagy tisztaságú víz előállítására lesznek képesek, míg a hálózatfüggetlen (off-grid) változatok napi kapacitása elérheti az 1 000 litert. E technológia decentralizált vízellátási megoldást kínál a termelők és üzemeltetők számára, különösen száraz és félszáraz térségekben, ahol a mezőgazdasági vízhiány egyre súlyosabb kihívást jelent. Park megfogalmazása szerint: „Miközben a kontrollált környezetű mezőgazdaság és más iparágak egyre komolyabb vízellátási nehézségekkel szembesülnek, meggyőződésünk, hogy érdemi hozzájárulást tehetünk az úgynevezett víz-pozitív üvegházak és víz-pozitív beltéri termesztési rendszerek koncepcióján keresztül.” Ez a megközelítés azt jelenti, hogy a beltéri termesztő létesítmények és üvegházak az Atoco innovatív technológiáját alkalmazva részben saját maguk képesek vízellátásukat biztosítani, ezáltal növelve működésük…
A szántóföldek vízvisszatartó képessége több, egymást kiegészítő eszközzel növelhető. A Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat előírásainak betartása, a talajkímélő művelés, az erózió elleni védekezés, az erdősítés és védősávok létesítése, valamint a tavak, vizes élőhelyek és ökológiai területek megőrzése egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy több víz maradjon a termelési közegben. A legjobb eredmény ezeknek az intézkedéseknek a kombinációjával érhető el. A talaj a növények legfontosabb természetes vízraktára. Vízmegtartó képességét a talajtípus (például homokos vagy agyagos jelleg) és különösen a szervesanyag-tartalom határozza meg. Minden egyes százalékpontnyi humusztartalom mintegy 160 tonna, növények számára hasznosítható víz tárolását teszi lehetővé hektáronként. A szervesanyag-visszapótlás, a megfelelő vetésforgó, a talajt fedő másodvetések, valamint a meszezés révén javul a talajszerkezet és nő a vízmegtartás. A mezőgazdasági géphasználat elkerülhetetlen, ugyanakkor talajtömörödést okozhat, ami gátolja a csapadék beszivárgását és a mélyebb rétegekből történő vízfelvételt aszály idején. A tömörödött rétegek megszüntetése jelentősen javítja a talaj vízbefogadó képességét és a növények vízellátását kritikus időszakokban is. A talajfelszín növényzettel vagy növényi maradványokkal való borítása védi a…
A találkozó lényege nem az előadás vagy a meggyőzés volt, hanem az, hogy a gazdálkodók őszintén megosszák egymással tapasztalataikat: mi az, ami működik náluk, mi az, ami fejfájást okoz, és mi az, amin változtatnak az egyre növekvő terület-, költség- és időjárási kockázatok mellett. Dean és Josh Sponheim az iowai Nora Springs melletti gazdaságukban, üzlettársukkal, Rachel Amundsonnal együtt adtak helyet az eseménynek, amely a megszokott „műhelybeszélgetés” hangulatában zajlott: gépek mellett állva, a műhely és a gépszín között járva, valós tapasztalatokra építve. A vetésforgó kérdése újra és újra előkerül Az egyik legnagyobb változás, amiről a gazdálkodók beszéltek, a hagyományos kukorica–szója vetésforgótól való elmozdulás. Az apa-fia páros elmondta, hogy aktívan dolgoznak egy háromnövényes rendszer kialakításán. „Még mindig az a cél, hogy növeljük a kukorica- és szójahozamokat, de már egy háromtagú vetésforgó keretében” – mondja Dean, amelyben a terület egyharmadán kalászos, egyharmadán kukorica, egyharmadán pedig szója szerepelne. A rendszer fő vonzereje a termésstabilitás, illetve az, hogy milyen hatása van egy kalászos előveteménynek. A Sponheimék…
A szakértők szerint a kontrollált/ellenőrzött környezetű mezőgazdaság (CEA – Controlled Environment Agriculture) hosszú távú üzemi és piaci életképességének kulcsa az iparági együttműködések erősítése, a műszaki és üzemeltetési megoldások standardizálása, valamint a helyi adottságokhoz igazított rendszeroptimalizáció. A fenntartható versenyelőny nem a kizárólagosan birtokolt technológia felhalmozásából, hanem a következetes végrehajtásból és a magas szintű operációs teljesítményből fakad. A kérdéskört a World Agri-Tech Innovation Summit dubaji eseményén tárgyalták, ahol a panelbeszélgetés résztvevői a CEA-ágazat éretté válásának meghatározó feltételeit emelték ki. A korai modell zsákutcája: technológiafelhalmozás és dominancia-építés Fadi Sbaiti, a Khalifa University AgX Center for AgriTech and Plant Science központjának általános igazgatója rámutatott: a kontrollált környezetű termelési rendszerek korai szereplőinek azon törekvése, hogy technológiát és know-how-t „felhalmozzanak” és kizárólagosan birtokoljanak a piac uralása érdekében, több esetben nem bizonyult fenntarthatónak. Megfogalmazása szerint az élmezőnyben lévő vállalatok közül többen lényegében saját iparágukat sodorták kedvezőtlen pályára, amikor az volt a céljuk, hogy mindent házon belül tartsanak, és „nagy unikornisként” tőzsdére lépve (IPO) milliárdokat keressen. A szektor…

